Támogass minket!Támogass minket!

Szociológiai kutatások szerint a felnőtt magyar társadalom egyharmada nevezhető antiszemitának. A Haver önkéntesek azonban középiskolások körében elsősorban nem antiszemitizmussal és gyűlölettel, hanem nagymértékű tudatlansággal és idegenkedéssel találkoznak. Éppen ezért kiemelten fontos még ebben az életkorban a találkozás és a párbeszéd, hogy megelőzzük a tévhitek és sztereotípiák kialakulását, melyek legtöbbször a tudatlanságra és az ismeretlentől való félelemre épülnek.

A Haver független zsidó oktatási civil szervezet, tevékenységünk legfontosabb részét önkéntes oktatóink munkája biztosítja, hisz ők találkoznak és beszélgetnek hétről-hétre a diákokkal. Ahhoz, hogy számukra megfelelő munkakörülményeket, eszközöket és tudást tudjunk biztosítani, és hogy minél több diákhoz eljuthassunk, a te segítségedre is szükség van!

Ha egyetértesz a küldetésünkkel és céljainkkal, és van rá lehetőséged, támogass minket!

Összeállítottunk négy támogatási csomagot, melyek jól illeszkednek működésünkhöz, s amelyek segítségével jól tervezhetően tudjuk beépíteni munkánkba a támogatásodat. Természetesen tetszőleges összeggel is támogathatsz minket - mindenképpen segíted vele a munkánk, és ezzel te is teszel egy elfogadóbb és nyitottabb társadalomért!

Támogasd a Havert!

Fogadj örökbe egy zsidónegyed
sétát!

Támogatásod segítségével egy osztály interaktív eszközök segítségével ismerheti meg Budapest zsidó negyedét. Ezáltal a résztvevő fiatalok nem csak tudást szereznek a város zsidó múltjáról és jelenéről, hanem kapcsolódási pontokat találhatnak a zsidósághoz, amely a közösséggel szembeni nyitottságukat is növeli.

Havi 1000 Ft/
évi 12000 Ft
  • Negyedéves támogatói hírlevélben tájékoztatunk a szervezet munkájáról.

Fogadj örökbe két budapesti haver foglalkozást!

Támogatásod segítségével négy önkéntesünk két osztályban tud párbeszédet kezdeményezni és beszélgetni a zsidóságról, zsidó identitásról, kultúráról és hagyományokról. A foglalkozásnak köszönhetően nemcsak egy jó élménnyel lesz gazdagabb körülbelül 60 diák, de a világra is nyitottabbá válnak.

Havi 4000 Ft/
évi 48000 Ft
  • Negyedéves támogaóti hírlevélben tájékoztatunk a szervezet munkájáról.
  • Szeretettel várunk zsidó negyed sétánkra is.

Fogadj örökbe egy vidéki haver foglalkozást!

Támogatásod segítségével el tudunk jutni egy vidéki iskolába. A vidéken élő diákok számára sokszor még az is újdonság, hogy élnek még zsidók Magyarországon. Segíts, hogy Budapesten túl is tehessünk a tévhitek és az antiszemitizmus ellen!

Havi 5000 Ft/
évi 60000 Ft
  • Negyedéves támogatói hírlevélben tájékoztatunk a szervezet munkájáról.
  • Szeretettel várunk téged és partneredet támogatói zsidó negyed sétánkon, melynek során lehetőségetek nyílik a szervezet vezetőivel találkozni és mélyebb betekintést kapni a Haver működésébe.

Fogadd örökbe az idei önkéntes-képzésünket!

A Haver tevékenységének legfontosabb részét önkénteseink munkája adja. Egy önkéntes egy évben átlagosan 100 diákkal találkozik és éveken át a csapat tagja marad. Mindig szükségünk van az utánpótlásra, önkéntes-jelöltjeink először kétnapos képzésünkön vesznek részt. Támogatásod segítségével 10 új fiatalt tudunk Haver-önkéntessé képezni.

Évi 200000 Ft
  • Negyedéves támogatói hírlevélben tájékoztatunk a szervezet munkájáról.
  • Szeretettel várunk téged és partneredet támogatói zsidó negyed sétánkon, melynek során lehetőségetek nyílik a szervezet vezetőivel találkozni és mélyebb betekintést kapni a Haver működésébe.

Egyéni támogatás

Köszönjük azt is, ha tetszőleges összeggel támogatod a Havert, akár egy összegben, akár rendszeresen, havonta.

Bankszámlaszám:
UniCredit Bank 10918001-00000012-33670002

Utalás külföldi számláról:
Swift/Bic BACXHUHB
Euro bank account number: HU02 1091 8001 0000 0012 3367 0019 / USD bank account number: HU07 10918001 0000 0012 3367 0026

Akik már támogatnak

1%

Adód egy százalékával is tudsz minket támogatni!