Ros hásáná, azaz a zsidó újév ünnepével kezdődik meg a jom kipurig tartó megtérés tíz napja (עשרת ימי התשובה – ászeret jámé hátsuvá), ez az időszakot félelmetes napoknak (ימים נוראים – jámim noráim) is nevezik.  Ebből csakúgy, mint az ítélet napja elnevezésből (ez ros hásáná másik neve) egyértelmű, hogy a zsidó újév szellemében alapvetően különbözik a polgári újév, a szilveszter hangulatától. A zsidó hagyomány szerint ezen az ünnepen az elmúlt év cselekedetei alapján Isten ítéletet hoz arról, hogy mi lesz a világ sorsa az elkövetkező évben. Ros hásáná, melynek időpontja tisré hónap első és második napja, elsősorban a megtérés, az önvizsgálat és a közösségi illetve az egyéni élet újragondolásának időszaka.

Ros hásáná mindkét napja főünnep, melyek legfontosabb parancsolatai a (többnyire kos szarvából készült) kürt, a sófár hangjának meghallgatása, az önvizsgálat és a megtérés.

Történelmi kérdés: Ros hásáná kapcsán különösen aktuális a zsidó naptár egyedi jellemzőinek történelmi kérdéseivel foglalkozni, hiszen az ünnep Tórában szereplő leírása a következő: “A hetedik hónapban, a hónap elsején pihenőnapotok legyen, szent összegyülekezés emlékeztető kürtöléssel.” (Mózes III. 23:24?). Ez (legalább) három fontos kérdést is felvet:

1. Honnan tudjuk, hogy a kürtharsogás napja az újév?

2. Hogy lehet az újév a hetedik hónapban?

3. Miért két napig tart a Tóra által egyértelműen egynaposként meghatározott ünnep?

Az első két kérdésre viszonylag egyszerű a válasz.

Bár a ros hásáná kifejezés szerepel a Bibliában (Ezékiel 40:1), de ott nem ünnepet jelöl, hanem csak az év kezdetére vonatkozik. A közel-keleti népeknél általában ősszel, a szürettel kezdődött a gazdasági szempontból vett újév, erre utal például az, hogy a Tóra az esztendő fordulóján megtartandó ünnepnek nevezi szukotot, a betakarítás ünnepét.

Az írott források csak a rabbinikus korszakban kezdik az ünnepet ros hásáná néven említeni,

de a kérdés kutatóinak véleménye megoszlik arról, hogy ebből az következik-e, hogy az eredetileg az emlékezés napjának (יום הזיכרון – jom házikáron) nevezett kürtharsogás napja csak Babilóniában kapta meg mai jellegzetességét, vagy pedig már korábban is ezt a napot tekintették az Örökkévaló “koronázási ünnepségének”, azaz a napnak, amikor az egész nép ünnepélyesen elismerte egyetlen jogos uralkodójának Izrael Istenét.

Az, hogy ros hásáná a bibliai időszámítás szerinti hetedik hónapban van, nem jelent különösebb problémát, hiszen az év kezdetével foglalkozó rabbinikus forrás (Misna, Ros hásáná 1:1) négy különböző ros hásánáról beszél, és mindegyik más szempontból jelzi az év kezdetét. A rabbinikus hagyományból származó források (melyekről megállapíthatatlan, hogy korábbi nézeteket tükröznek-e vagy újítások) ros hásánát a világ teremtése időpontjának is tartják, és ettől függetlenül szögezik le azt is, hogy Isten egy éves időszakonként hoz ítéletet a világ sorsáról.

A harmadik kérdésre a válasz összetett. A zsidó naptár luniszoláris, azaz az időszámításnál egyaránt figyelembe veszi a Hold és a Nap helyzetét is. A hónapokat a Hold szerint határozzák meg, a hold-hónap az újhold (ראש חודש – ros chodes) megjelenésével kezdődik. A Szentély fennállása idején a zsidó időszámítás nem állandó naptár szerint működött, hanem a rabbinikus bíróság minden hónap 30. napján Jeruzsálemben, két szemtanú jelentése alapján hirdette ki az újhold napját. Azt kellett tanúsítaniuk, hogy a hónap 29. napjának éjjelén látták a sarló alakú újholdat az égen. Amennyiben tanúk hiányában nem tudták kihirdetni a hónap kezdetét, akkor automatikusan a hónap 31. napján ünnepelték az újholdat. Annak érdekében, hogy a Jeruzsálemen kívüli zsidó közösségeknek is hírül tudják adni az új hónap kezdetének pontos napját, jelzőtüzeket gyújtottak. A jelzőtüzek rendszere sokáig sikeresen működött és több ezer kilométerre is eljutott a hír, de később egy másik Izrael földjén élő népcsoport, a szamaritánusok konfliktusba kerültek a zsidókkal, és elkezdtek a rossz időpontban is jelzőtüzeket gyújtani, megzavarva ezzel a “zsidó hírközlés” korabeli rendszerét. A Jeruzsálemtől távoli zsidó közösségekben eleinte mindig a hónap 30. napján ünnepelték az újholdat, de ha eljutott hozzájuk az információ az újhold kihirdetésének elhalasztásáról, akkor megünnepelték a 31. napot is. Mivel a hónap kezdete határozza meg az ünnepek időpontját is, és a távoli közösségekhez sokszor nem jutott el a hír az újhold pontos idejéről, ezért az eredetileg egynapos ünnepeket inkább mindkét lehetséges napon megtartották, nehogy véletlenül máskor ünnepeljék, mint az Izraelben élő közösség. Az ünnepeknek ezt a második napját nevezik a “diaszpóra második ünnepnapjának” (יום טוב שני של גלויות – jom tov séni sel gálujot).

Valószínűleg a negyedik századtól kezdve vezették be az állandó, csillagászati számításokon alapuló naptárat, de a diaszpórában a két napig tartó ünneplés szokása ennek ellenére máig megmaradt. Izraelben az ünnepek csak egynaposak, kivéve ros hásánát, amelyet ott is két napon keresztül ünnepelnek.

A zsidó közösség számára különleges történelmi és társadalmi értéke van a külön időszámításnak. Bárhol is éljen egy, a zsidó közösséghez tartozó ember, bármilyen polgári időszámítást kövessen is a hétköznapi életében, mindig lesz számára az időnek egy külön aspektusa, amelyben osztozik a vele egy közösségben és a máshol élő zsidókkal is. Bármennyire távol éljenek is egymástól térben a zsidó közösségek, mindig összekapcsolja őket a közös „zsidó idő”.

Társadalmi kérdés: Mint már említettük, ros hásáná lényege a megtérés, az önvizsgálat és az, hogy a vallásos ember úgy tekintsen magára, mint aki számot ad az egész elmúlt évéről. A zsidó vallással kapcsolatban feltehető az a társadalmi szempontból jelentős kérdés, hogy inkább közösségi, kollektivista szemléletű-e, avagy az egyént helyezi a központba, vagyis individualista.

Ros hásánához a zsidó hagyomány világában elválaszthatatlanul hozzákapcsolódott az a nem is kevéssé folklorisztikus metafora, hogy Isten a világ bírájaként ítéletet hoz. Ezt a hangulatot jól tükrözi az ima, amelyben a közösség minden tagja kedvező ítéletért fohászkodik, és amely részeként elhangzik a következő mondat: “Az ima, a jótékonyság és a megtérés megmentenek a kedvezőtlen ítélettől.”

E szövegrészlet alapján megválaszolhatjuk a társadalmi kérdést: a zsidó hagyomány szerint az ideális közösséget olyan, reflektált és önmagukkal szemben is kritikus egyének alkotják (erre utal a megtérés szó), akik a közösség többi tagja iránt felelősséget vállalnak, velük szolidárisak (jótékonyság), és akiket összekapcsol a hagyomány továbbvitele (ima). E három társadalmi érték tükrözi a zsidó hagyománynak azt a törekvését, hogy megtalálja a helyes egyensúlyt az individualizmus és a kollektivizmus között.

Vallási és erkölcsi kérdés: A zsidó teológiai gondolkodás egyik nehezen feloldható ellentmondása kapcsolódik a fent említett folklorisztikus metaforához. Ha szó szerinti értelemben vesszük a ros hásánától ros hásánáig ítélkező Isten képét, akkor felvetődik a kérdés, hogy akiről Isten úgy ítél, hogy nem élheti meg az elkövetkező év végét, az vajon elveszíti-e a szabadságát. A zsidó hagyomány általában azt tanítja, hogy sosem késő megtérni, és az ember mindig szabadon választhat, hogy rosszat vagy jót tesz-e. Ha azonban valakinek a sorsa már megpecsételtetett, akkor úgy tűnik, hogy a megtérés sem áll szabadságában, hiszen ha megtérne, akkor Isten már egy megtért bűnöst büntetne halállal. A szabadság kérdése erkölcsi szempontból is fontos, hiszen igazságtalan lenne, ha Isten úgy büntetne valakit azért, hogy nem tér meg, hogy annak valójában nem is áll szabadságában a megtérés.

Ha pedig az év közben megtérőknek megkegyelmez, akkor viszont az Örökkévalónak a már lezárt ítéletet kellene megváltoztatnia, tehát mégsem ros hásáná (vagy legalábbis jom kipur) lenne a végleges ítélet napja.

Az egyik lehetséges megoldás az, hogy mindenkinek mindig szabadságában áll megtérni (így az isteni igazságosság erkölcsi eszménye nem sérül), de a megtérés önmagában nem mentesít a büntetés alól (ez szintén egy fontos erkölcsi alapelv: vannak jóvátehetetlen bűnök).  Bár a megtért bűnös ros hásánákor megállapított sorsa beteljesül, és meghal, de ami az evilági létnél fontosabb: megítélése az „eljövendő világban” kedvezőbb lesz, mintha nem tért volna meg.

Sokak szerint ez a megoldás sem teljesen megnyugtató teológiai és erkölcsi szempontból. Az intellektuális nehézség ellenére tanulhatunk két fontos vallási és erkölcsi értéket az ítélkezés metaforájából: vannak olyan bűnök, amelyek helyrehozhatatlan kárt okozhatnak és ezért nincs rájuk bocsánat, éppen ezért az ember kötelessége, hogy ezeket a cselekedeteket soha semmilyen körülmények között ne kövesse el. A második érték az emberi szabadsághoz kapcsolódik, és arra figyelmeztet, hogy soha nem háríthatjuk el a felelősséget cselekedeteink miatt.

Ros hásáná legfontosabb szokásai: Ros hásánákor a legfontosabb tórai parancsolat a kos szarvából készült kürt, a sófár megfújása, illetve a sófár hangjának meghallgatása.  A sófárfújásnak a Tórában nincs indoklása, de valószínűleg szimbolizálta az Örökkévaló koronázási ünnepségét, pszichológiai szempontból pedig a megtérésre serkentett. Az ünnephez napjainkban számos, elsősorban az ünnepi ételekkel kapcsolatos folklorisztikus szokás köthető.  A ros hásánákor fogyasztott ételek (pl.: a mézbe mártott alma vagy a halfej) mind arra utalnak, hogy ilyenkor mindenki egy jó és kedvező év kezdetében reménykedik.

_____

A zsidó hagyomány ősi és modern szövegek folyamatos tanulására, értelmezésére és újraértelmezésére épül. A tanulás többnyire párban zajlik, ketten vagy többen próbálják közösen értelmezni a szövegeket. Általában annál hatékonyabb, minél több és mélyebb kérdést sikerül felvetni, éppen ezért a jesivában, azaz a hagyományos zsidó tanházban az elismerés komoly jele, ha valakiről azt mondják: „Jól tud kérdezni!”. Az alábbiakban két sávuothoz kapcsolódó rövid szöveget idézünk, és arra bátorítunk mindenkit, lehetőleg másokkal közösen értelmezze és tanulja azokat. A tanulást segítendő minden szöveghez kapcsolódóan feltettünk néhány kérdést, de természetesen számos más kérdés is feltehető!

A ros hásánái szokások között említettük a mézbe mártott alma fogyasztását. Maga az evés nem elegendő, hanem előtte a következőket szokták mondani:

1. szöveg – Ima a mézbe mártott alma fogyasztása előtt

Legyen az az akaratod, Örökkévaló, Istenünk és őseink Istene, hogy legyen jó és édes új évünk.

Kérdések a továbbgondoláshoz:

1. Mit szimbolizál az alma és a méz, ami alkalmassá teszi őket arra, hogy kifejezzék a pozitív gondolatokat az újévvel kapcsolatban?

2. Miért van szükség arra, hogy az alma és a méz fogyasztását egy mondat elmondása is kísérje?

2. szöveg – Misna, Ros Hásáná 1:2

Ros hásánákor minden teremtmény elvonul az Örökkévaló előtt, mint nyáj a pásztor előtt, ahogy az írás mondja: „Egyenként megvizsgálja a szívüket és érti összes cselekedetüket.”

(Zsoltárok 33:15)

1. Ez forrás melyik korábban említett a gondolatot hangsúlyozza ros hásánával kapcsolatban?

2. Miért a pásztor és a nyáj képét használja a szöveg?

3. Milyen gondolatot fejez ki a Zsoltárok könyvéből hozott idézet? Összeillik-e a bibliai szöveg a pásztor és nyája képpel? Miért?