Jom kipur napján ér véget a ros hásánával kezdődő, a megtérés tíz napjának (עשרת ימי התשובה – ászeret jámé hátsuvá) nevezett időszak, melyet félelmetes napoknak (ימים נוראים – jámim noráim) is hívnak. A zsidó vallás talán legismertebb ünnepe jom kipur, amelyet magyarul az engesztelés napjának, vagy hosszúnapnak is neveznek. A nap legfontosabb parancsa a megtérés. A ros hásánákor megkezdett önvizsgálati és önjobbítási folyamatnak ez a csúcspontja és a beteljesedése. A zsidó vallási szabályok erre a napra teljes böjtöt (ez egyaránt jelenti az evés és az ivás tilalmát) és a fizikai örömöktől való önmegtartóztatást írnak elő, ezzel is serkentve a megtérésre. A vallásos zsidók a nap nagy részét imával töltik a zsinagógában, de fontos észben tartani, hogy a böjt, az önsanyargatás és az ima csak eszközök, amelyek a megtérés intellektuális-spirituális célját szolgálják. Az ünnep dátuma: tisré hónap 10, minden szombati tilalom érvényes erre a napra, sőt, noha általában szombaton tilos böjtölni, ha jom kipur szombatra esik, akkor a böjtölés kötelező.

Történelmi kérdés és érték: A zsidó liturgia talán legismertebb része a jom kipuri imák bevezetéseként, még sötétedés előtt elhangzó, jellegzetes dallamú kol nidré. Az előimádkozó (ez Magyarországon általában a kántor vagy a rabbi) és a közösség két másik tagja kivesznek a frigyszekrényből három tóratekercset, és a közösséggel közösen elénekelnek egy, a „kol nidré” (jelentése: az összes fogadalom) szavakkal kezdődő arámi nyelvű szöveget. A kol nidré az előző évben tett, és a következő évben teendő meggondolatlan fogadalmak feloldására vonatkozó félig jogi szöveg. Éppen ezért, az a némiképpen paradox helyzet áll elő, hogy noha sokan egész évben csak kol nidrékor mennek el “imádkozni” a zsinagógába, ám ezt éppen egy olyan alkalomkor teszik, amikor valójában nem is imát mondanak.

Magától értetődően felvetődik a történelmi kérdés: hogyan vált egy, a fogadalmak feloldására vonatkozó megzenésített jogi szöveg a legnépszerűbb zsidó imává?

Valójában nagyon keveset tudunk a kol nidré keletkezéséről és szerzőjéről. Az bizonyos, hogy késő ókori vagy kora középkori eredetű szövegről van szó, amelyet írott zsidó forrásokban először a 8. századi Babilóniában, a mai Irak területén említettek (és a rabbik közül többen már akkor ellenezték az elmondását).

1492-ben I. Izabella és II. Ferdinánd uralkodók azt a rendeletet hozták, hogy zsidó lakosok csak akkor maradhatnak Spanyolországban, ha keresztény hitre térnek; aki pedig erre nem hajlandó, annak el kell hagynia az országot, különben kivégzik. (A helyzet még rosszabb volt 1497-ben Portugáliában, mert ott csak a halál és a kikeresztelkedés között lehetett választani.) A kényszer hatására sokan felvették a kereszténységet. Az elterjedt legenda szerint – melynek történelmi alapja nincs – a kol nidré a 15. századi Spanyolországban keletkezett, ahol sok megkeresztelt zsidó titokban igyekezett megtartani a zsidó vallás előírásait is, de jom kipurkor életük kockáztatásával elmentek a zsinagógába, ahol kérték a kényszer hatására vagy meggondolatlanul tett fogadalmak alól a feloldozást. A kol nidré valóban elterjedt ima volt a 15. században, de keletkezése jóval korábra tehető, és nincs bizonyítható kapcsolata a spanyolországi zsidók sorsával.

A kol nidré szövegét sokszor félreértették és támadták, azt állítva, hogy minden fogadalom alól feloldozást ad. Valójában csak az embernek saját magára vonatkozó és meggondolatlanul tett fogadalmainak egy kis részére érvényes (pl. „soha többé nem iszom bort!”), és a másik embernek tett ígéreteket természetesen nem oldja fel.

A kol nidré kapcsán érdemes megemlíteni egy további történelmi tényt is, amelynek értékeléséről megoszlanak a vélemények. A kol nidré, bár évszázadok óta része az imarendnek, az eredeti jom kipuri liturgiához képest mégiscsak „jövevénynek” számít, és az elmúlt évszázadokban mindig akadtak tekintélyes, elkötelezett, tudós rabbik, akik megpróbálták eltávolítani az imakönyvekből. Az ellenkezés azonban hiábavaló volt és a „népakarat” győzedelmeskedett – igaz, a kol nidré megtartását támogató rabbinikus vélemények segítségével –, bizonyítva, hogy a zsidó vallásban a szokásoknak időnként nagyobb hatalma van, mint a törvénytudósok szavának. Ebben láthatjuk a hagyomány vitalitását és emberközeliségének bizonyítékát (ez esetben ez pozitív érték), de vélhetjük úgy is, hogy a kol nidré elmozdíthatatlansága bizonyítja, hogy időnként a megmagyarázhatatlan, irracionális elemek a legésszerűbb vallásokban is gyökeret vernek.

Vallási kérdés: A történelem során gyakran hangzott el a zsidó vallással kapcsolatban az a kritika, hogy túl nagy szerepet tulajdonít a „külső” cselekedeteknek, és túl keveset az ember lelkében végbemenő változásoknak. Ennek kapcsán különösen aktuális a kérdés: mi a fontosabb a zsidó vallásban, a parancsolatban előírt cselekedetek megtétele, vagy a belső, lelki folyamatok? A kérdésre a jom kipurra vonatkozó törvények segítségével próbálunk választ adni.

Jom kipurkor szigorú előírások vonatkoznak minden zsidóra; az összes szombati tilalom érvényben van, ráadásul – mivel jom kipur, mint minden más zsidó ünnep estétől estig tart – napnyugtától a következő napon a teljes besötétedésig tilos enni és inni. A jom kipuri imarend öt különösen hosszú imát tartalmaz, így egy vallásos zsidó szinte az egész napot a zsinagógában tölti. Ezzel együtt, a böjt, a tilalmak, az ima mind csak eszközök a cél érdekében, ami egy belső, intellektuális-lelki változás: a megtérés.

Maimonidész, a középkor legismertebb zsidó filozófusa és vallástudósa, a megtérést komplex folyamatként írja le, melynek első lépése gyakorlati: a bűn elhagyása. (Ez érthető, hiszen nehéz lenne komolyan venni egy olyan megtérőt, aki folytatja a bűnözést.) A második lépés a gondolati szférában történik, ahogy Maimonidész fogalmaz „távolítsa el a bűnt gondolatai közül”. A harmadik fázis akarati: „határozza el, hogy soha nem fogja ismét elkövetni”. A negyedik fázis érzelmi: „keseredjen el, hogy elkövette a bűnt”. Az ötödik lépés a képzelet birodalmában történik: „képzelje el, hogy mindent titkok tudója előtt áll, és úgy erősítse meg fogadalmát, hogy nem fog ismét vétkezni”. Végül megint egy gyakorlati lépés következik: mindezt fogalmazza meg világos szavakkal és mondja is ki, bűnvallomás formájában (saját maga – és nem mások –  előtt).

A megtérés tehát egy praktikus lépéssel kezdődik és végződik, de közben az egész személyiséget érintő folyamat, melyben a megtérő részt vesz gondolataival, akaratával, érzelmeivel és képzeletével. A zsidó hagyományban sok szempontból a megtérés a paradigmatikus parancsolat, hiszen teljesítéséhez szükség van az ember teljes személyiségének egyesítéséhez, és egyszerre követel konkrét cselekedetet és elvont intenciót.

A feltett kérdésre a válasz az, hogy a zsidó vallási parancsolatok rendszere nem egységes. Van számos parancsolat, amelyet egyszerűen lehetetlen „átélés”, intenció nélkül teljesíteni (például a megtérés és az ima). A parancsolatok nagy többségét ideálisan átéléssel kell megcselekedni, de ha nincs belső összhang a cselekedettel, akkor attól ez még vallásilag legalább részben értékes cselekedet (például aki rossz szívvel ad a rászorulóknak adományt).  És végül, a parancsolatok egy részének teljesítéséhez nem kell külön intenció (például a kóser étel fogyasztása).

Társadalmi és erkölcsi kérdés: Minden közösség és társadalom számára alapvető kérdés, hogy milyen hatékonysággal és milyen erkölcsi normák szerint tudja kezelni a tagjai között keletkezett konfliktusokat. A zsidó társadalom számára a rendszeres konfliktusrendezés olyan fontos volt, hogy erre külön időszakot is kijelölt: a félelmetes napokat. A hagyomány forrásai azt hangsúlyozzák, hogy jom kipur hatása nem automatikus. Hiába tér meg valaki „belülről”, hiába tér meg Isten előtt, és bánja meg összes „tisztán” vallási vétkét, hogyha ezt megelőzően nem rendezi konfliktusait az embertársaival – jom kipur nem lesz a teljes engesztelés napja a számára. Az emberek közötti kapcsolatokról és konfliktusokról azt gondolhatnánk, hogy pusztán társadalmi, erkölcsi jelegűek, azonban a zsidó hagyomány ezeket is beépíti vallási rendszerébe. A félelmetes napokhoz kapcsolódó, a bocsánatkérés kötelességével foglalkozó vallási törvények célja a hagyományos társadalomban elfogadott erkölcsi normáknak megfelelő konfliktusrendezés: nemcsak a bocsánatkérést írják elő ugyanis, hanem a megbocsátást is vallási kötelességgé teszik. A bocsánatkérés, saját hibánk elismerése sem könnyű feladat, de időnként a megbocsátás, a sérelmen való felülemelkedés még nehezebb. Valószínűleg éppen ennek nehézsége magyarázza azt, hogy a zsidó vallásjog Isten előtti kötelességgé teszi az emberek számára az egymással való megbékélést; azt hogy egyfelől elismerjék hibáikat és elnézést kérjenek egymás iránt elkövetett vétkeikért, másfelől viszont megtanuljanak túllépni a múltban elszenvedett sérelmeiken, és a jövőre összpontosítsanak.

Jom kipur szokásai: Jom kipur szokásai és törvényei közül már sokat felsoroltunk, de érdemes külön megemlíteni egy furcsának tűnő szokást: jom kipurkor nem szabad bőrcipőt viselni. Ennek a szimbolikus cselekedetnek több magyarázata is van. A bőrcipő levétele emlékeztet Mózes első találkozására az Örökkévalóval, amikor a próféta saruját levéve lépett a szent helyre (lásd Mózes II. 3:5). Mivel jom kipurkor különös intenzitással emlékezünk a jeruzsálemi Szentély egykori áldozati kultuszára (ekkor áldozták fel a „bűnbakot” lásd: Mózes III. 16. fejezet), ezért azt is felidézzük, hogy a Szentélybe tilos volt bőrsaruban belépni. Mivel jom kipurkor azt kérjük Istentől, hogy könyörüljön rajtunk bűneink ellenére, mi is jelképesen könyörületet mutatunk az állatok iránt, azzal, hogy nem viselünk a bőrükből készült cipőt.

_____

A zsidó hagyomány ősi és modern szövegek folyamatos tanulására, értelmezésére és újraértelmezésére épül. A tanulás többnyire párban zajlik, ketten vagy többen próbálják közösen értelmezni a szövegeket. Általában annál hatékonyabb, minél több és mélyebb kérdést sikerül felvetni, éppen ezért a jesivában, azaz a hagyományos zsidó tanházban az elismerés komoly jele, ha valakiről azt mondják: „Jól tud kérdezni!”. Az alábbiakban két jom kipurhoz kapcsolódó rövid szöveget idézünk, és arra bátorítunk mindenkit, lehetőleg másokkal közösen értelmezze és tanulja azokat. A tanulást segítendő minden szöveghez kapcsolódóan megfogalmaztunk néhány kérdést, de természetesen számos más kérdés is feltehető!

Olvassátok el az alábbi, a jom kipuri törvényekkel foglalkozó forrást, és a kérdések segítségével próbáljátok elemezni, hogy milyen célt szolgálhatnak!

1. szöveg – Misna, Jomá 8:1

(Az Izraelben az i.e. 3. század – i.sz. 3. századig élt bölcsek (tánáim) tanításainak gyűjteménye, melyet rabbi Jehuda Hánászi szerkesztett.)

Jom kipurkor tilos enni, inni, mosakodni, olajjal kenni magát, bőrcipőt viselni és szexuális kapcsolatot létesíteni.

1. Mi lehet e megkötések célja?

2. Mi a kapcsolat az önmegtartóztatást előíró parancsok és a korábban már elkövetett bűnök között?

3. A modern életben mivel kapcsolatban szoktunk önmegtartóztatást elvárni magunktól és másoktól? Hozz példákat és hasonlítsd össze a forrásban szereplő tilalmakkal!

2. szöveg – Misna, Jomá 8,9

Aki azt mondja: bűnözöm és majd megtérek – annak nem lesz ideje megtérni. Aki azt mondja: bűnözöm és majd jom kipur megbocsátást hoz – annak nem hoz megbocsátást. Az ember és Isten közötti vétségekre jom kipur megbocsátást hoz, az ember és ember közötti vétségekre jom kipur nem hoz megbocsátást, amíg a vétkes meg nem békíti embertársát.

1. Melyik fent tárgyalt kérdéshez kapcsolódik e forrás?

2. Miért nem elég Isten előtt megtérni minden bűnért?

3. Miért nem szabad előre számításba venni, hogy majd jom kipur megbocsátás szerez a bűnért?

4. Milyen vallási szempontból veszélyes magatartástól óv e forrás?