Hanuka (חנוכה) noha vallási szempontból a csekélyebb jelentőségű a Tórában említett ünnepeknél, egyike a legismertebb zsidó ünnepeknek. Meglehetősen későn (i.e. 2. század) keletkezett, és a Szeleukida görög-szír hatalom (és a velük szövetkező hellenizált zsidók) ellen vívott győztes szabadságharcra emlékeztet. A háborút a Chásmoneus család tagjai vezették, akiket Makkabeusoknak is neveztek, hanuka történetét a Makkabeusok könyvei mesélik el, amelyek a zsidó Bibliának nem képezik a részét (benne vannak viszont a Katolikus Bibliában, amely több, a zsidó kánonból kimaradt könyvet is magába foglal). A görögök bálványimádó kultuszt vezettek be a Szentélyben, ezért Jeruzsálem visszafoglalása után a Szentélyt újból fel kellett avatni ahhoz, hogy ismét az Örökkévalót, Izrael Istenét szolgálhassák benne, erre utal a hanuka szó (igazság szerint chánukának kellene ejteni), amely felavatást jelent.  Az ünnep kiszlév hónap 25-től tévét 2-ig tart, legjellegzetesebb szokása az ünnepi gyertyagyújtás, hanuka minden estéjén az előző estéhez képest eggyel több gyertyát gyújtanak meg.

Történelmi kérdés: A történelem értelmezéséhez feltétlenül foglalkozni kell a történelmi emlékezet kérdésével, és ennek keretében vizsgálni kell például azt, hogy egy adott közösség mire emlékezik ünnepei alkalmával. Egy nemzet és/vagy vallási ünnepének jelentőségét elsősorban nem az határozza meg, hogy mi történt valójában, hanem sokkal inkább az, amire az adott közösség emlékezni akar az ünnep kapcsán. A közösségi emlékezet részben vagy teljes egészében megváltozhat, sokszor annak hatására, hogy a közösség vezetői az ünnepet a korábbitól különböző jelentéssel kívánják felruházni. Szemlélet kérdése, hogy amikor a vezetők egy ünnep új jelentését megpróbálják közösségükben elfogadtatni, akkor ebben manipulációt látunk, és a jelenséget negatívumként értékeljük, vagy pedig úgy véljük, a vezetők azt teszik, ami a dolguk: irányítják a közösség tagjait, és ebben pozitív értéket látunk.

Hanuka kapcsán történelmi ténynek azt tekinthetjük, hogy i.e. 167 után a Szeleukida uralkodóház és szövetségesei ellen vívott szabadságharcban a Chásmoneus család vezetésével a zsidók győzelmet arattak, és a római hódításig sikerült egy többé-kevésbé önálló zsidó államot létrehozniuk. Hanuka kapcsán a történelmi emlékezet változása remekül bemutatható.

Ha feltesszük a kérdést, hogy mit ünneplünk hanukakor, a legtöbben azt felelik, hogy Jeruzsálem visszahódítása után a zsidók csak egy napra elegendő, a Szentélyben folytatott kultuszhoz szükséges rituálisan tiszta olajat találtak, de csoda történt, és az egyetlen kancsónyi olaj mindaddig (nyolc napon keresztül) égett, amíg sikerült tiszta olajat előállítani. E forrás szerint hanuka e csodára (és nem elsősorban a szabadságharcban aratott győzelemre) emlékeztet. A történet forrása a Babilóniai Talmudban (Sábát traktátus 25b) olvasható legenda.

Valószínűleg a talmudi történetnél jóval korábbi hagyományt rögzít egy másik szent szöveg.  Hanuka napjaiban a hétköznaponként háromszor elmondott főimába és a főétkezést követő asztali áldásba beillesztett ima (címét az első szavairól kapta: a csodákért (ál hániszim), azt hangsúlyozza, hogy a csekély létszámú és gyenge zsidó sereg csak úgy arathatott győzelmet a nagy és hősies görög csapatok ellen, hogy Isten megsegítette őket, így valójában Isten a háború győztese. E szöveg végén is szerepel, hogy nyolc napig tartó emlékező és hálaadó ünnepet rendeltek el, de az olajos kancsó csodája nem kerül említésre. E forrás szerint tehát hanuka az isteni segítséggel megnyert, a szabadságért folytatott győztes háború emlékét őrzi.

A klasszika filológia eszközeivel nem követhető nyomon pontosan, mikor állt be a szemléletbéli változás, és miért vált fontossá az olajos kancsó csodájának hangsúlyozása a szabadságharc rovására. A bizonytalanság ellenére a következő magyarázat ésszerűnek hangzik: a független zsidó állam nem maradt fent sokáig, i.e. 37-ben a rómaiak a Chásmoneusok trónjára a zsidók között meglehetősen népszerűtlen Heródest ültették, majd i.e. 4-től Júdea provinciává vált. A zsidó nép több kisebb lázadás mellett két nagy felkelést is megkísérelt a Római Birodalom ellen, de mindkettő katasztrofális végeredménnyel járt, i.sz. 70-ben Titus légiói lerombolták a Szentélyt, majd 135-ben a rómaiak különös kegyetlenséggel fojtották vérbe a Bár Kochba felkelést. Könnyen lehet, hogy a Babilóniában, idegen hatalom alatt élő bölcsek úgy vélték, nem célszerű a szabadságharc eszményét túlhangsúlyozni a diaszpórában élő zsidók körében. Mivel a katonai sikert eddig is Isten közbeavatkozásának tekintették, az eredeti gondolat megóvásával, de a hangsúlyok jelentős megváltoztatásával, átalakították az ünnep első számú jelentését is. A zsidók egészen a 20. századig elsősorban az olajos kancsó csodája ünnepének tartották hanukát, de a cionizmus ideológiájának születését követően, a modern zsidó nemzetállam létrejöttéért folytatott küzdelem során hanuka ismét a szabadságharc ünnepévé vált. Izrael Állam megalakulása óta, a mai ideológiai és vallási szempontból is sokszínű zsidó kultúrában a különböző (vallásos és világi) közösségek mást-mást hangsúlyoznak hanuka kapcsán, napjainkban nincs egységesen elfogadott jelentése az ünnepnek.

Társadalmi kérdés és érték: Minden saját megmaradást értéknek tekintő társadalmi csoport számára fontos identitásának megőrzése. Ugyanakkor különböző interpretációi lehetnek egy közösségen belül a fennmaradás kívánatos formájának, illetve a közösség létét képező olyan alapvető tartalmaknak, amelyek nélkül a fennmaradás már elképzelhetetlen. Az i.e. 2. században a zsidóság egy része a hellén kultúrát átvette, és elképzelhetőnek tartotta a zsidóság megőrzését akkor is, ha a tradicionális elemek egy része eltűnik és átadja helyét más kultúrákból átvett szokásoknak, értékeknek. A Chásmoneusok és követőik, ha nem is utasították el teljes egészében a hellenizmus kultúráját, de a hagyomány megőrzése nagyobb szerepet kapott világnézetükben.

Hanuka példáján jól szemlélhető az a napjainkban is aktuális társadalmi kérdés, hogy az egy közösséghez tartozó, de különböző interpretációkat valló csoportok vajon meddig mehetnek el a saját felfogásuk érvényesítésének érdekében. A hellenizmus korában a különböző zsidó csoportok közötti nézeteltérés egészen a polgárháborúig fajult, de természetesen ez nem azt jelenti, hogy napjainkban ez a követendő példa. Hanuka annak a pozitív társadalmi értéknek is lehet a példája, hogy a közös hagyomány egy eleme egyszerre szolgálhat értelmezési és hivatkozási alapul a közösség lényegéről vallott jelentősen eltérő interpretációknak is. A nézetkülönbségek megmaradnak ugyan, heves vita is folyhat arról, hogy melyik interpretáció a hitelesebb, de a közös hagyomány teszi lehetővé magát a párbeszédet.

Erkölcsi kérdés: Az eddig elmondottakhoz kapcsolódik egy, az értelmezés szabadságának határait feszegető erkölcsi kérdés. Mint a történelmi kérdésről szóló részben említésre került, hanuka rendkívüli jelentőséget kapott a 20. században, hiszen a zsidó állam megalapításáért küzdő cionista mozgalom számára ez vált a legaktuálisabb üzenetet hordozó zsidó ünneppé. Az ünnep népszerűsége érthető persze, de ugyanakkor van némi pikantériája is, hiszen míg a Chásmoneusok és az általuk vezetett felkelők számára a zsidó állam politikai függetlensége és a zsidó vallás szabad gyakorlata lényegében ugyanaz a cél volt, és a harc nemcsak az idegen hatalom, de az idegen (nyugati, hellén) kultúra ellen is folyt, addig a cionista mozgalom híveinek döntő többsége világi életet élt, a nyugati kultúrába integrálódott, és egy vallástól független szekuláris államot képzelt el ideálisnak. Így hát az a helyzet állt elő, hogy hanuka modern „hívei”, éppen azt tűzték ki céljukul, ami ellen hanuka eredeti hősei küzdöttek.

A történelmi emlékezet kapcsán felvetődik az a kérdés, hogy vannak-e az újraértelmezésnek határai. Elképzelhető-e olyan interpretáció, amely annyira eltávolodik az ünnep eredeti jelentésétől, hogy annak meghamisításává válik? Vajon amikor a babilóniai bölcsek háttérbe szorították a szabadságharc elemét és kiemelték az isteni csodát, akkor ez még megengedhető volt? És amikor a gyakran vallásellenes cionisták egy vallási ünnepet teljes egészében a nemzeti síkon értelmeztek újra, akkor ezzel vajon történelemhamisítást követtek el?

A modern korban, melynek egyik fontos jellemzője, hogy a tudatos önreflexiót értéknek tartjuk, különösen fontos feltenni saját magunknak azt a kérdést, hogy a hagyományos eseményt értelmezzük vagy átértelmezzük éppen. A zsidó hagyomány a zsidó nép egészéé és nemcsak a vallásos zsidók tulajdona, lehetővé tesz számtalan értelmezést, de az intellektuális becsület és a hagyomány iránti tisztelet egyaránt elvárja, hogy amikor átértelmezünk egy korábbi eseményt, akkor a saját interpretációnkat ne próbáljuk az esemény eredeti értelmeként bemutatni, és betartsuk az „interpretáció etikájának” szabályait.

Vallási kérdés: Hanuka a zsidó vallásban mindenképpen a csoda ünnepe, de mint már kiderült, korántsem egyértelmű, hogy melyik csodáé. Itt érdemes megemlíteni a csodának két lehetséges értelmezését. Az „ál hániszim” ima szövege szerint Isten a történelmen keresztül gyakorolja mindenhatóságát, és már az is csodának számíthat, hogy egy valószínűtlen történelmi esemény bekövetkezik: a zsidók legyőzik a náluk hatalmasabb és gyakorlottabb görög seregeket. Ez az értelmezés nem várja el lehetetlen esemény bekövetkezését annak előfeltételeként, hogy csodáról beszélhessünk. A talmudi történet szerint viszont (legalábbis elsősorban) az nevezhető csodának, amikor Isten a természet törvényeit változtatja meg, és az is megtörténik, ami a fizika törvényei szerint lehetetlen. E két megközelítés más-más vallási szemléletet mutat, más szerepet és fontosságot tulajdonít a történelem és a természet törvényeinek, de alapvetően ugyanazt a vallási értéket hangsúlyozza: Isten mindenhatóságát. A klasszikus zsidó hagyomány szerint Isten a világ teremtője és korlátlan hatalmú ura, éppen ezért a világ minden eseménye Neki tulajdonítható.

Hanukai szokások: Hanuka legfontosabb szokása az esti gyertyagyújtás. Noha eredetileg minden nap egyetlen gyertya meggyújtásával is lehetett teljesíteni a vallási kötelezettséget, de hamar általános szokássá vált, hogy az első nap egy, majd minden nap eggyel több gyertyát gyújtottak. Az ünnepi gyertyák meggyújtását az ún. szolgagyertyával (sámás) végzik, amely szintén égve marad, ezért az első nap összesen kettő, az utolsó nap pedig kilenc darab gyertya ég. A hanukához kapcsolódó gasztronómiai szokás szintén a közösségi emlékezet fenntartását szolgálja; olajban sült finomságokat, elsősorban fánkot és krumplilángost szoktak enni.

_____

A zsidó hagyomány ősi és modern szövegek folyamatos tanulására, értelmezésére és újraértelmezésére épül. A tanulás többnyire párban zajlik, ketten vagy többen próbálják közösen értelmezni a szövegeket. Általában annál hatékonyabb, minél több és mélyebb kérdést sikerül felvetni, éppen ezért a jesivában, azaz a hagyományos zsidó tanházban az elismerés komoly jele, ha valakiről azt mondják: „Jól tud kérdezni!”. Az alábbiakban két hanukához kapcsolódó rövid szöveget idézünk, és arra bátorítunk mindenkit, lehetőleg másokkal közösen értelmezze és tanulja azokat. A tanulást segítendő minden szöveghez kapcsolódóan feltettünk néhány kérdést, de természetesen számos más kérdés is feltehető!

1. szöveg –  Babilóniai talmud, Sábát 21b

Bölcseink tanították: hanuka parancsa – Minden ember és a családja: egy gyertya. Akik szebbé akarják tenni: minden embernek egy gyertya. Akik még szebbé akarják tenni: Sámáj iskolája szerint az első napon nyolcat gyújtanak, majd naponta eggyel kevesebbet. Hilél iskolája szerint: az első nap egyet gyújtanak, majd minden nap egyre többet. Sámáj iskolája szerint az elkövetkező, Hilél iskolája szerint az elmúlt napokat kell figyelni.

1. Mi magyarázhatja, hogy noha egy gyertya gyújtása is elég, mégis az vált elfogadottá, hogy mindenki több gyertyát gyújt?
2. Milyen magyarázatot tudnál adni a szövegben említett két eltérő szokásra?
3. Mi indokolhatja azt, hogy végül Hilél iskolája szerinti szokást választották a bölcsek, és egyre több gyertyát kell gyújtani?

2. szöveg – Maimonidész, Misné tórá, Chánuká szabályai 3,3

(Maimonidész (R. Mose ben Maimon, azaz a Rámbám), 12. századi rabbinikus törvényalkotó és filozófus)

Ezért a kor bölcsei eldöntötték, hogy minden évben legyen a kiszlév 25-ét követő nyolc nap öröm és dicsőítés ideje, amikor a nyolc nap minden estéjén a házak kapujában gyertyát gyújtanak, hirdetve és mutatva ezzel a csodát.

1. Napjainkban gyakran látható, hogy a hanukai gyertyákat közterületen is meggyújtják. Véleményed szerint igazolható-e ez a szokás a fenti szöveg alapján?
2. Mit gondolsz, a vallási szimbólumok közterületen való elhelyezése helyes vagy helytelen szokás?
3. Szerinted sértheti-e a vallástalanok érzéseit az, ha kénytelenek vallásos szimbólumokkal találkozni? Más eljárást kell-e követni a többségi és a kisebbségi vallások esetében? Miért?