A zsidó nép speciális helyzetben volt 1948-ig: miután i.sz. 70-ben, a második Szentély lerombolásakor elvesztették hazájukat, szétszórva éltek a világ minden pontján. Az ún. “diaszpóra” csoportjai megtalálhatók voltak valamennyi országban, ahol többé-kevésbé szabadon gyakorolhatták népi és vallási szokásaikat. A zsidó-ellenesség azonban folyamatosan megkeserítette a közösségek életét, mígnem 1933-ban hivatalosan is meghirdették minden idők legerőszakosabb nemzet és vallásellenes háborúját. A nácik 1933 és 1945 között mintegy hatmillió európai zsidóval végeztek: elvették jogaikat, elvették vagyonukat, elvették emberi méltóságukat. Gettókba zárva és munkaszolgálatosként vagy haláltáborokban semmisítették meg őket.
A II. világháború után az ENSZ 52 tagországa egyhangúlag úgy döntött, hogy a bibliai Szentföldet kijelölik a zsidó nép számára, saját országhoz juttatva őket. Ezáltal 1948-ban létrejött Izrael, a független zsidó állam. Izrael történetét azonban szinte alapítása óta folyamatos háborúk és terrorakciók feketítik, és sajnálatos módon a mai napig sincs nyugalom a térségben: a világ országait tömörítő szervezeteknek ez idáig nem sikerült összebékítenie a területi és vallási vitákat folytató szomszédokat és népeket.
Felmérések szerint ma a világon megközelítőleg 12 millió zsidó lakik. Ennek többsége Izraelen kívüli országok, főleg az Egyesült államok lakosa. Izrael lélekszáma jelenleg megközelíti az ötmilliót – 50 évvel ezelőtti alapításakor egymillió lakosa volt. Az ország lélekszáma jelenleg évente mintegy 100.000 fővel gyarapszik.
Európában Franciaország (400 000), és Anglia rendelkezik nagyobb zsidó közösségekkel. Az Izraelbe vándorlás (Alia) manapság csak katasztrófák, politikai események kapcsán látható. A Szovjetunió felbomlásakor, mintegy két év alatt félmillió zsidó hagyta el szülőföldjét, de említhetjük az 1983-as Salamon akciót, amikor a megfenyegetett etióp zsidókat menekítették Izraelbe, vagy a közelmúltból ismerős Argentin gazdasági válságot, amelynek során szintén többen döntöttek az izraeli bevándorlás mellett.
Zsidók Magyarországon
“Pannóniából a 3. század idejéből maradtak fenn régészeti leletek zsidók jelenlétéről. A honfoglaló magyarokkal zsidó vallású kabarok is érkeztek és a 9-10. században már számos letelepedett zsidó élt Magyarországon. Az Árpád-korban mindvégig jelentős szerepet játszottak a gazdasági életben, kereskedelemben, ekkor alakultak ki az ún. “történelmi hitközségek”: Buda, Óbuda, Esztergom (1050-ben itt már zsinagógájuk is volt), Sopron, Kőszeg, Tata, Székesfehérvár stb. Mátyás király idejére tehető a hazai zsidóság első fénykora, budai közösségük egész Európában jó kapcsolatokkal rendelkezett. Néhány történész szerint ebben az időben a hazai zsidók száma akár 15 ezer fő felett is lehetett – nagyobb részük németországi származású askenázi volt, de a spanyol származású szefárdok száma is jelentős volt.”
Ma Magyarországon szociológusok felmérései alapján legkevesebb kb. 70.000, maximum 120.000 zsidó él. Legutóbb 2011-ben készített felmérést a Központi Statisztikai Hivatal a magyar állampolgárok vallási, nemzeti hovatartozásáról. A válaszadók közül kevesebb mint 11.000-en vallották magukat zsidó vallásúnak. érthető módon sokan a nem olyan távoli holokauszt emléke miatt nem merték feltüntetni hovatartozásukat. 1993-ban 13 nemzeti kisebbség jogait foglalta törvénybe a magyar Parlament, így a bolgárok, svábok, lengyelek kisebbségi léte is hivatalossá vált. A zsidóságot képviselő hazai szervezet azonban nem járult hozzá ahhoz, hogy a zsidókat nemzeti kisebbségnek nyilvánítsák, ezért a zsidó nemzethez való tartozásukról nem nyilatkozhattak az állampolgárok a népszámláláskor. Ennek a döntésnek a következményeként a hazai zsidóságot nem illetik meg a többi kisebbséget támogató jogok, mint a nyelvhasználat, saját iskolák és önkormányzatok.
Forrás és további olvasni való:
http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/a_magyarorszagi_zsidok_a_szamok_tukreben/
