Haver foglalkozás Nagyváradon
2015 első felében 19 középiskolában/egyetemen jártunk, amelyekben 36 osztálynak/csoportnak tartottunk foglalkozást. Foglalkozásaink nagy része identitás óra volt, de 9 zsidó negyed sétát és 1 dilemma kávéházat is tartottunk. A Szarvasi Ifjúsági Tábor Madrich képzősén, az ELTE PPK tanár szakos hallgatóinak és a Wesley János általános iskola pedagógusainak módszertani műhelyeket tartottunk. Így összesen körülbelül 700 diákkal és 80 tanárral találkoztunk január óta.
Tavasszal, egy egész napos Holokauszt emléknap és konferencia keretében a Nagyváradi Partium Keresztény Egyetemen is lehetőségünk volt foglalkozást tartani. A önkénteseknek nem mindennapi élmény volt ez az identitás óra. Izgalmas volt, hogy az erdélyi magyar egyetemisták, milyen kapcsolódási pontot találnak a pesti zsidó fiatalokkal. A foglalkozás keretében felmerült dilemmák és konfliktusok közül a kisebbségi létről, illetve az értelmiségiként való kirekesztettségről hosszú beszélgetés folyt. Felmerült a vallás is, mint az erdélyi magyar és zsidó identitás fontos eleme. De a több néphez tartozás súlyos kérdése se maradhatott el.
Éppen ezért mi különösen örültünk annak, hogy ezen Keresztény Egyetemen is ennyire kíváncsiak és nyitottak voltak ránk.
Ha Te is szeretnéd, hogy a Haver csapata minél több iskolába eljusson, támogass minket az Adjukössze oldalán!