Purim Pészách Sávuot Ros hásánáJom kipur Lexikon
Pészách ünnepének több neve is van, és a nevek magyarázatán keresztül fogjuk ismertetni az ünnep különböző jelentéseit. A pészáchhoz kötődő parancsolatok közül az egyik legfontosabb, a kovászos étel fogyasztásának tilalma már niszán hónap 14-én érvénybe lép, de az ünnep valójában csak niszán 15-én kezdődik el, és hét (Izraelen kívül nyolc) napon át tart. Izraelben első és utolsó, Izraelen kívül első és utolsó két napja főünnep, a közbülső napok pedig az ünnepi időszak hétköznapjai (héberül חול המועד – chol hámoéd), a magyarul pontatlanul félünnepnek nevezett napok.
Az ünnep nevei
Pészách az egyik legismertebb és legjellegzetesebb zsidó ünnep. Az ünnepnek több elnevezése van, minden név egy másik jellegzetességéről tanúskodik, és más vallási jelentést hordoz. E nevek segítségével, de az ünnepek bemutatásakor használt szokásos struktúra megtartásával fogjuk a legfontosabbnak ítélt tudnivalókat közreadni.
1. Vallási kérdés és érték: az első név – pészách (פסח)
A pészách név a lifszoách – elkerülni – igéből származik, arra utalva, hogy a kivonulás éjjelén az egyiptomiakat sújtó tíz csapásból az utolsó és legsúlyosabb, az elsőszülöttek halála (az előző csapásokhoz hasonlóan) elkerülte a zsidók otthonait: „a vér jel lesz házaitokon, amelyekben ti laktok. Ha meglátom a vért, akkor elkerüllek benneteket, és nem sújt titeket pusztító csapás, amikor megverem Egyiptom földjét” (Mózes II, 12:13). Ebben az értelemben pészách tehát az „elkerülés” ünnepe, melynek lényege az évenkénti megemlékezés arról, hogy Isten haragja elkerülte a zsidókat. Az elnevezés sugallta vallási gondolat tehát az, hogy az Örökkévaló gondviselő Isten, aki bünteti a gonoszokat, és megjutalmazza a jókat. Arra a vallási kérdésre, hogy mivel magyarázzuk meg a világ eseményeit és a világban tapasztalható rossz létét, a zsidó hagyomány válasza a Gondviselés eszméje, azaz annak feltételezése, hogy a világon tapasztalható minden jelenséget egy jó, mindenható és igazságos Isten akarata irányítja. A vallási hagyomány bölcsei elismerik: sokszor úgy tűnik, a világban nem érvényesül az igazságosság eszménye. (A jelen bibliai történetben például nehéz megmagyarázni az egyiptomi elsőszülöttek közül a gyerekek bűnét, amiért halált érdemelhettek.) A vallásos gondolkodók hangsúlyozzák, hogy az emberi ész képességei korlátozottak, nem tudunk mindent megérteni, viszont válaszként a Gondviselésbe vetett hit értékét javasolják. Aki elfogadja, hogy ezen a világon vagy a túlvilágon a tökéletes igazságosság eszménye érvényesülni fog, az kisebb eséllyel válik a világban tapasztalható rossztól megkeseredett, cinikus és mások problémái iránt érzéketlen, erkölcstelen emberré. A gondviselés eszméje nemcsak a zsidó vallás, hanem a kereszténység és az iszlám számára is fontos vallási alapelv.
2. Történelmi és társadalmi üzenet: a második név – A kovásztalan kenyér, pászka ünnepe (héberül חג המצות – chág hámácot)
Ez az elnevezés egy másik bibliai idézetből származik: „Az első hónapban, a hónap tizennegyedikén naplementekor van az Örökkévaló pészáchja. E hónap tizenötödik napja pedig az Örökkévaló kovásztalan kenyereinek ünnepe. Hét napig kovásztalan kenyeret egyetek.” (Mózes III, 23:5-6) Az idézet szövege alapján úgy tűnik, eredetileg két külön ünnep volt: niszán hónap 14-én este pészách, és 15-étől hét napon át a kovásztalan kenyér ünnepe. A kovásztalan kenyér egy harmadik bibliai forrás szerint (Mózes II, 12:33-34, 39) arra emlékeztet, hogy a zsidóknak sietve kellett elhagyniuk Egyiptomot és ezért még meg nem kelt kenyeret kellett magukkal vinniük útravalóként.
Minden nép történelmében alapvető fontosságú kérdés a nemzeti eredet meghatározása. A kivonulás Egyiptomból a zsidó nép számára az első nagy, közös cselekedet, a népnek mint közösségnek a születése. E név üzenete elsősorban a zsidó nép történetére való emlékezés, a közös múlt rituális újraélése. A kivonulás mítosza egyesíti a különböző társadalmi és vagyoni osztályokhoz tartozókat, és megteremti az összetartozás érzését a régen élt, a ma élő és a jövőben születendő generációk között. Az ünnep által teremtett, a történelmi korok és a jelen társadalmi korlátainak határait meghaladó “mi” élmény pészách legfontosabb társadalmi értéke. Az előző, vallási alapelvvel összhangban a megemlékezés a kivonulásról arra is utal, hogy az Örökkévaló nemcsak a teremtő Isten, aki a természet ura, hanem a történelmet irányító Isten is.
3. Történelmi kérdés és érték: a harmadik név – A tavasz ünnepe (héberül חג האביב – chág hááviv)
Ez az elnevezés a következő bibliai helyről származik: „Őrizd meg a tavasz (héberül אביב – áviv) hónapját és tarts pészáchot az Örökkévalónak, a te Istenednek, mert a tavasz hónapjában hozott ki Egyiptomból!” (Mózes V, 16:1). A „tavasz hónapja” kifejezés utal az ünnep mezőgazdasági jelentésére: pészách ünnepe a korán érő gabona (árpa) aratásának kezdetét is jelezte. Eleinte, amikor a zsidó társadalom nagy része mezőgazdasági munkát végzett, ez a jelentés különösen hangsúlyos volt, hiszen a nép többségének megélhetése közvetlenül a termés minőségétől függött. Ez az aktuális, a mezőgazdasághoz fűződő jelentés felveti azt a történelmi kérdést, hogy a hagyomány mit tud kezdeni a történelmi körülmények változásával? A válasz erre az, hogy az életképes vallási hagyományok egyik legnagyobb értéke éppen az, hogy bölcseik képesek a múlt fogalmait, azok eredeti értékeit, üzeneteit adaptálni saját koruk szükségleteinek megfelelően, és így egyszerre megváltoztatva és megőrizve adják azokat tovább a következő generációnak. Így volt ez pészách esetében is: később, ahogy az ókori zsidó társadalom számára csökkent a földművelés fontossága, úgy vált az ünnep egyre inkább domináns üzenetévé a társadalom egésze számára közös történelmi jelentés.
4. Erkölcsi kérdés és érték: a negyedik név – Szabadságunk ünnepe (héberül חג חרותנו – chág chéruténu)
Ez az elnevezés az ünnepi imából származik, az ünnep minden napján elhangzik a következő könyörgés: „Szeretettel add nekünk Örökkévaló Istenünk ünnepi időszakainkat, hogy örömünkre legyenek, és ünnepnapjainkat, köztük a kovásztalan kenyér ünnepét, szabadságunknak idejét, hogy vidámságul szolgáljanak számunkra.”
Joggal gondolhatjuk, hogy az ünnep e jelentésében egy ma is aktuális politikai és erkölcsi érték, a szabadság jelenik meg: a zsidó nép azt ünnepli, hogy megszabadult az egyiptomi rabszolgaságból és elnyerte a „nemzeti önrendelkezés jogát”. Ez azonban csak részben igaz, és nemcsak azért, mert az ókorban a politikai szabadság fogalma jelentősen különbözött a modern értelemben vett szabadságtól, hanem azért is, mert a klasszikus zsidó felfogás szerint az egyiptomi fogságból való megszabadulás csak eszköz és nem cél volt. A zsidó hagyomány bölcsei szinte kivétel nélkül azt tekintették az erkölcsi szempontból értékes célnak, amikor a kivonulás után ötven nappal a zsidó nép megkapta a Szináj-hegynél a Tórát, az isteni törvényt, és ezen keresztül az Örökkévalót ismerte el egyetlen jogos uralkodójának.
A modern korban elterjedt egyik felfogás szerint a szabadság a korlátozó szabályok hiányát jelenti, azaz minél kevesebb törvény köt valakit, annál szabadabb az illető. Ha a szabadságot a korlátok hiányaként fogjuk fel, akkor felvetődik több fontos erkölcsi kérdés: miként lehet szabad az, aki betartja a Tóra rendkívül sok parancsolatát? Vajon a vallásos életforma választása nem feltételezi-e automatikusan a szabadság értékéről való lemondást? A válasz az, hogy létezik a szabadságnak egy másik felfogása is. Eszerint a szabadság lényege abban áll, hogy én döntök arról, mit teszek és mit nem, és ha saját döntésem eredménye, akkor akár a legszigorúbb, legaprólékosabb törvényrendszernek való engedelmesség közepette is szabad lehetek. Mivel folyamatosan módomban állna nem engedelmeskedni, de mégis a törvény betartását választom, ezért éppen az engedelmességemben jut kifejezésre a szabadságom. A Talmud bölcsei erre a szabadság értelmezésre gondolhattak, amikor pészáchot a szabadság ünnepének nevezték, és amikor azt mondták: “Csak az a szabad ember, aki a Tórával foglalkozik.” (Misná, Ávot traktátus 6:2)
Az ünnep szokásai
Az ünnep szokásai közül három különösen fontos:
A pészáchi áldozat – amíg állt a jeruzsálemi Szentély, a zsidó vallási kultusz legfontosabb része a hétköznapi és az ünnepi áldozatok elvégzése volt. Áldozatot bemutatni kizárólag a Szentélyben volt szabad. Kiemelkedően fontos volt a pészáchi áldozat, amelyben minden család köteles volt niszán hónap 14-én, Jeruzsálemben részt venni. Miután a rómaiak i.sz. 70-ben lerombolták a Szentélyt és megszűnt az áldozati kultusz, a pészáchi áldozatot is imákkal, tanulással és nem egy adott helyhez kötődő rítusokkal helyettesítették.
Az étkezési szokások – pészách ünnepe alatt tilos bármilyen megkelt tésztafajtát vagy kovászt (a magyar kovász szó csak részben fedi le a héber חמץ (cháméc) szó jelentését, de az egyszerűség kedvéért ezt használjuk) tartalmazó ételt fogyasztani. Így az ünnep legjellegzetesebb étele a kovásztalan kenyér, avagy a pászka (jiddisesen macesz vagy héberül mácá). Mivel az ünnep alatt mindannak használata tiltottá válik, ami év közben kovásszal érintkezett, ezért a hagyományőrző zsidók az ünnep előtt kitakarítanak a lakásból minden chámécot, és az ünnep alatt külön edényeket és étkészletet használnak.
A széder este – pészách talán legismertebb szokása a széder este megtartása. A héber סדר (széder) szó rendet jelent, és arra utal, hogy az estének pontos “forgatókönyve” van. Pészách niszán hónap 14-én kezdődik, és az áldozati kultusz megszűnése óta az egyiptomi kivonulásról való megemlékezés az este fő eseménye. A megemlékezés közös tanulással történik, melynek szabott rendje van, de ugyanakkor mégis lehetőséget ad az egyéni önkifejezésre. A tanulás akkor igazán sikeres, ha mindenki elmondja meglátásait, magyarázatait a hagyományos szövegekkel kapcsolatban, vagy akár csak megosztja a többiekkel az ünneppel kapcsolatos személyes élményeit, gondolatait. Az este főszereplői általában a gyerekek, és az egyik legfontosabb cél, hogy lehetőséget kapjanak a tanuláson keresztül az egykori események újraélésére, és így a történelmi esemény a személyes életük részévé váljon.
……………………………………………………………………………….
A zsidó hagyomány ősi és modern szövegek folyamatos tanulására, értelmezésére és újraértelmezésére épül. A tanulás többnyire párban zajlik, ketten vagy többen próbálják közösen értelmezni a szövegeket. Általában annál hatékonyabb, minél több és mélyebb kérdést sikerül felvetni, éppen ezért a jesivában, azaz a hagyományos zsidó tanházban az elismerés komoly jele, ha valakiről azt mondják: „Jól tud kérdezni!”. Az alábbiakban pészáchhoz kapcsolódó két rövid szöveget idézünk, és arra bátorítunk mindenkit, lehetőleg másokkal közösen értelmezze és tanulja azokat. A tanulást segítendő minden szöveghez kapcsolódóan feltettünk néhány kérdést, de természetesen számos más kérdés is feltehető!
1. szöveg: Mózes II, 12. fejezet 33-34, 39
Az egyiptomiak is erőltették, hogy sürgősen bocsássa el a népet az országból, mert ezt mondták: Így mindnyájan meghalunk! A nép köntösébe kötve, teknőstül vette vállára a kovásztalan tésztát.
Az Egyiptomból magukkal hozott tésztából kovásztalan lepényeket sütöttek, hiszen nem volt megkelve, mivel az egyiptomiak kergették őket. Nem késlekedhettek tehát, és útravalót sem tudtak készíteni maguknak.
Kérdések a továbbgondoláshoz:
1. Ez a bibliai szöveg az ünnep melyik nevéhez kapcsolódik? Milyen érzéseket erősíthet, ha valaki “átéléssel” olvassa e szöveget?
2. Milyen a közösségi, népi léthez kapcsolódó fogalmakat, élményeket juttathat eszünkbe e szöveg?
3. A széder este elején felmutatják a pászkát, és azt mondják: “Ez a szegénység kenyere, melyet Egyiptomban ettek őseink”. A bibliai szöveggel összeegyeztethető ez a kijelentés, vagy ellentétben áll vele? Miért? Ha úgy véled ellentétben áll, akkor fel tudod-e oldani az ellentétet?
2. szöveg – Babilóniai Talmud, Brákhot 17a
Imája után Rabbi Alexandri azt szokta mondani: Világ Ura, mi akaratod szerint élnénk, de tudod mi tart minket vissza? A kovász a tésztában és a népeknek való szolgaság. Legyen az a Te akaratod, hogy megszabadítasz bennünket a kezeik közül, azért hogy teljes szívvel tudjunk szolgálni Téged.
1. Minek a jelképe ebben a szövegben a kovász?
2. A politikai szabadság ebben a szövegben eszközként vagy célként jelenik meg?
3. Milyen szabadság értelmezést tükröz ez a szöveg? (Olvasd újra a negyedik névről szóló részt, és annak alapján próbálj válaszolni a kérdésre.)
Háttér ismeret: Rabbi Alexandri a 4. században élt Izrael földjén, és arról volt ismert, hogy mindenkit a többi ember iránti jótettekre és a rászorulóknak való adakozásra buzdított.
