Tag Archive for 'zsidóság'

Attitűdök a zsidókról és a zsidóságról

Az  ADL (Rágalmazás Ellenes Liga) által a napokban közé tett felmérés alapján Magyarország kiemelt helyet foglal el Európában – már ami az antiszemitizmust illeti.  A felmérésben feltett kérdések, ugyanakkor tartalmilag és megfogalmazásukban is erősen vitathatók.

Egyes vélemények szerint az eredmények nem is az antiszemitizmus mértékére mutatnak rá, hanem sokkal inkább egy-egy zsidókkal kapcsolatos sztereotípiát erősítenek meg. Mi, a Haver Alapítvány önkéntesei a kulturális párbeszéd jegyében immáron 10 éve tartunk zsidósággal, identitással, toleranciával kapcsolatos foglalkozásokat, vitákat és egyéb programokat középiskolásoknak, főiskolásoknak és egyetemistáknak. Évtizedes tapasztalatunk azt mutatja, hogy a társadalomban megjelenő intolerancia nemtudásból, téves ismeretekből táplálkozik. Úgy gondoljuk, hogy a nyitás és a párbeszéd segítségével ezeken a negatív attitűdökön változtatni lehet, programjaink során kérdéseket fogalmazunk meg, és a diákságot is erre ösztönözzük.

Az ADL kutatását olvasva, úgy döntöttünk, hogy létrehozzuk a saját kérdőívünket. Kisebb hangsúlyeltolásokkal megpróbáltuk újragondolni, kibővíteni ezeket a kérdéseket, relevánsabbá tenni a mai magyar társadalom szempontjából is.

 

Verő Tamás Rabbi a Klub Rádióban

flattr this!

klub20110927-085859.mp3 (audio mpeg objektum)

klub20110927-092858.mp3 (audio mpeg objektum)

Lefitymálva: „antiszemita és zsidóbérenc” előadás Pesten

flattr this!

HVG cikke itt

Vinnai András (balra) és Borgula András (jobbra)

Gólem Színház




©Haver Alapítvány * nyilvántartási szám: Pk. 63.543/2002 * adószám: 18494259-1-42 * cím: Budapest 1075, Károly krt. 25. I/4. * kapcsolat: 36 30 2225559 * haver@haver.hu * ügyvezető igazgató: Cernov Mircea, mircea.cernov@haver.hu