A kommunizmus áldozataira emlékezünk ma. Becslések szerint fél millió áldozata volt a diktatúrának Magyarországon, 200 ezren pedig kivándoroltak. Az áldozatokra 2001 óta minden évben ezen a napon emlékeznek. 1947-ben ugyanis ekkor hurcolták el Kovács Bélát a Független Kisgazdapárt főtitkárát.
Feldobott kő
fekete-fehér, magyar játékfilm, 84 perc, 1968
rendező: Sára Sándor
forgatókönyvíró: Sára Sándor, Csoóri Sándor, Kósa Ferenc
zeneszerző: Szőllősy András
operatőr: Sára Sándor
vágó: Morell Mihály
szereplő(k):
Balázsovits Lajos (Pásztor Balázs)
Pásztor János (Balázs apja)
Berek Kati (Balázs anyja)
Todor Todorov (Ilias)
Bánhidi László (János bácsi)
Bihary József (Balázs nagyapja)
Őze Lajos (Főiskolai tanár)
Molnár Tibor (Kerék András)
Kőmíves Sándor (Géza bácsi)
Szeretettel meghívunk november 17-i Haver Szalon esténkre, 6 órára, a Holló utcai műhelyben (Budapest 1075, Holló u.1. II/34).
Novák Attila, történész lesz a vendégünk: zsidóságról, cionizmusról, Holokausztról, toleranciáról és oktatásról beszélgetünk.
A Haver Szalon egy 12 találkozóból álló képzési programot és beszélgetés sorozatot tartalmaz, amely arra irányul, hogy a önkéntes-oktatók számára olyan ismereteket nyújtson, amelyeket a későbbiekben az oktatási programok során hasznosítani tudnak. A képzés nem kizárólag pedagógiai ismereteket tartalmaz, hanem sokkal szélesebb spektrumot ölel fel. A résztvevők többek között pszichológiai, társadalomelméleti és szociálpszichológiai alapfogalmakkal ismerkedhetnek meg, valamint különböző gyakorlati ismereteket sajátíthatnak el. Continue reading “Haver SZALON” »
Elfelejtés, szembenézés, mészárlás, túlélés… Egy animációs dokumentumfilm az Izraeli rendező Ari Folman „tollából”. Nem sokára a hazai mozi vásznon is…
A Haver Alapítvány ezúton szeretné megköszönni a 523878 Ft értékű támogatást, amely a 2010. évi Szja 1 %-ának (2011. évi adózói rendelkezés) felajánlásokból gyűlt össze! Az összeget oktatási programok, anyagok és eszközök fejlesztésére és működésére fordítottuk.
Május 16-án mutatta be a Humana Filmklub Masa Novikova Anna Politkovszkaja, hét év a frontvonalon című filmjét a Bálint Házban. A dokumentumfilm az orosz oknyomozó újságíró által feltárt és megélt helyzeteket mutatja be, nem csak az újságíró, hanem a kollégák és az interjúalanyok szemszögéből is. Anna Politkovszkaját a második csecsenföldi háborúban tapaszta […]
By now I’m sure many of you have heard about today’s monthly Women of the Wall gathering. The short version is that the police, allegedly present to protect the women from those who do not believe they have a right to daven at the Kotel, approached many of the women, said they weren’t permitted to […]