Diákok alkotásai a zsidónegyedről

Tags: , , ,

 

Tavasszal találkoztunk először a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium diákjaival, akikkel több alkalmas sétán jártuk be a történelmi zsidónegyedet. A diákok munkáiból azóta kiállítás is készült az iskolában, ezek közül válogattunk.

5

6

7

8

9

10

festmny Varga Sebestyn 8a

fotFbry Anna 10d 01

 

A megnyitón Takács Szilvia, a gimnázium rajz és művészettörténet tanára mondott beszédet:

 Az AULA Galéria, Holokauszt emlékévben bemutatott kiállításának témája rendhagyó és hiánypótló gimnáziumunk életében. Az alkotások születését egy fotó, grafika, festészet területén kiírt művészeti pályázat előzte meg. A pályázat témája a budapesti történelmi zsidónegyed, a holokauszt nyomai, történelem és jelenkor Budapest utcáin. Az inspirációk gyűjtése, az alkotómunka egy interaktív városi sétával indult, mellyen Tordai Bence, a Haver alapítvány munkatársa volt vezetőnk, akinek ez alkalommal is szeretném megköszönni, hogy kalauzolt minket a belső Erzsébet város és a történelem útvesztőiben. Tordai Bencével a Király utca és Nagymező utca sarkán találkoztunk, sétánk innen
indult, melyet a teljesség igénye nélkül szeretnék most feleleveníteni. Az első megtekintett épület a Pekáry-ház volt – a többszintes saroképület, a hajdani város szélen élő zsidóság különféle intézményeinek helyszíne. A következő utcasarkon Hild József épületénél álltunk
meg – ma a legromosabb ház a Király utcában, melyről megtudtuk, hogy nem újítják fel, de nem is bontják el. Aktuális városépítészeti, urbanisztikai probléma, egy régi negyed eltűnése. A Király utcán végig haladva homlokzatok és belső udvarok szépsége, titkai tárultak fel előttünk. Például a szőlő motívumok egy ház domborművein, ami a zsidóság által régen végezhető, nem tiltott szakmákra utalnak, itt hajdanán boros pincék állhattak.
Távolabb az egykori zsidó gettónak egy faldarabja emlékként még ma is látható egy ház belső udvarában. Majd bekanyarodtunk a nyüzsgő városi élet régi-új helyszínére a Gozsdu-udvarba: a régi vásáros utca, a „kiterjesztett otthon”, egy utca különleges szabályokkal, mely
akár zárójelbe tehetett néhány szombati tilalmat is. Aztán a Madách térhez érkeztünk és a Rumbach Sebestyén utcai bezárt zsinagógához, mely a hívők nélkül maradt üres zsinagógákra irányította figyelmünket. Az egykor megszentelt hely kiállítótérként vagy rendezvényteremként került „újrahasznosításra”. Sétánkat a Nagy Zsinagógánál fejeztük be. Emlékhelyeket, műalkotásokat is megnéztünk, mint Carl Lutz emlékműve – aki a
deportálásoktól sok zsidót megmentett. A Buktató kövek, mely egy kortárs „csendes”emlékmű: a házak kapuja előtt, földbe süllyesztett réztáblácskák őrzik az onnan kitelepítettek nevét. Végül a Holokauszt Fűzfa, Varga Imre szobra a Zsinagóga kertjében.

A kiállítás nem dokumentációja sétánknak, nem található meg minden említett helyszín a képeken, inkább az mondanám, mindenki sajátos szemszögből mutatta be azt, ami leginkább megérintette. Nem mindannyian készítettek alkotásokat a sétán résztvevők közül, de azt gondolom
mindenki nagyon sokat tanult ezen a délutánon. Még én is, pedig a képzőművészeti egyetemista éveim a környező utcákon, városrészben teltek.
Az elkészült művek láthatóvá teszik mások számára az „eredményeinket”, de azt gondolom, hogy azok, akik eljönnek erre a délutánra, vagy megnézik a képeinket, az igazi eredményeket több év múlva is magukban hordozzák.

Szász Lilla, Barakonyi Szabolcs: Idegen pályán

Tags: , , , , ,

Szász Lilla, Barakonyi Szabolcs: Idegen pályán/Foreign Field
2013.05.09 – 2013.06.07

Kiállítás – 2B Galéria

Szász Lilla: Hősök

Szász Lilla olyan közösségek tagjait mutatja meg, akiket múltjuk köt össze, az együtt vívott csaták és háborúk. A közösen megélt múlt erős összetartozást teremt számukra és ez távolivá teszi a mindenkori most hétköznapi történéseit.

 

Az Elvtársak (2010) azok a zsidó férfiak és nők, akik hűen szolgálták hazájukat, a Szovjetuniót a II. világháborúban, ám később a nem múló antiszemitizmus hatására emigrációba kényszerültek. Identitásuk alapja ma is az egyenruha, a kitüntetések, lakásaik mintha nem is New Yorkban lennének, hanem a régi Szovjetunióban. A The New York Times írta róluk: „zsidóként elszenvedték a háború borzalmait és a háború utáni szovjet antiszemitizmust is. Soha többé nem lesznek elkötelezettek sem a Szovjetunió sem a Vörös Hadsereg iránt. Ami leginkább összeköti őket az egymás iránt érzett tisztelet. ” A Második Világháborús Orosz- Zsidó Veteránok és Hadirokkantak Szövetségét 1995-ben alapította 30 orosz zsidó veterán. A szövetségnek ma 3000 tagja van New Yorkban.

A Sorstársak (2011) leszerelt orosz zsidó katonái a zöldkártya reményében léptek be az Egyesült Államok hadseregébe. Egyenruhájukat, háborús kitüntetéseiket és a szolgálati éveket szeretnék elfelejteni. Nem büszkék tetteikre, nem akarnak mesélni a háborúról, a háború borzalmairól. 2011-es adatok szerint 17.000 nem amerikai állampolgár szolgált az amerikai hadseregben. Nagy részük Dél és Közép-Amerikából, Kelet- Európából, és a volt Szovjetunió tagállamaiból származik.

Szabadságharcosok (2011) Az 1848-49. évi szabadságharcban az akkor még jogfosztott hazai zsidóság számarányát messze meghaladóan vett részt. Érdemeikért a Szegedre menekült Országgyűlés mondta ki egyenjogúsításukat. A 48-as szabadságharc zsidó honvédjeire ma a Magyar Zsidó Szabadságharcosokért Emlékbizottság emlékezik március 15-i ünnepségein. 1956-ban a forradalom oldalán számos magyar zsidó harcolt, sőt nem kevesen életüket adták az ország függetlenségéért. Apró József a kispesti nemzetőrség egykori vezetője alapította meg többedmagával a Magyar Szabadságharcos Világszövetséget, melynek célja az 56-os zsidó veteránok erkölcsi és anyagi támogatása, valamint olyan rendezvények megszervezése, ahol a forradalom értékei torzításmentesen jelennek meg.

 

Barakonyi Szabolcs: Mért szebb itt a virág? (2011-2012)

2011-ben voltam André Kertész ösztöndíjas. Ezzel pénzt és szállást kaptam Párizsban, a pályázat ottani munkára szólt. Én egy ideje azonban itt dolgozom, a munkáimat Magyarországról készítem. Az ösztöndíj viszont nagyon csábító volt, ezért pályáztam meg. Mivel nem szeretek csak úgy ott dolgozni, fontos volt, hogy az anyag mégis Magyarországról szóljon, és a felvetett probléma időszerű legyen. 2006-ban jártam először Párizsban. Szerencsém volt, mert rögtön kiállítani mentem, és úgy alakult, hogy volt is érdeklődés a munkáim iránt. Akkor elgondolkodtam, mi lenne, ha egy időre odaköltöznék. Hosszas vívódás után döntöttem úgy, hogy maradok. Ebben benne volt, hogy itt szeretek dolgozni, munkáimat Magyarország, a magyarságom inspirálja. Ezért döntöttem úgy, hogy az ösztöndíjamat is megpróbálom arra használni, amit erről tudok, ami engem is foglalkoztat.
Párizsban is a magyarságom maradt az az alap, amiből kiindultam, amit ismertem. A saját generációmból való magyarok párizsi életére voltam kíváncsi,
művészekre, vagy művészettel foglakozókra. Végül kilenc embert választottam, néhányukat már ismertem, és a segítségükkel ismerhettem a többieket is. Ez egy kicsit terápia is volt nekem, mások nehézségeivel vigasztalódtam, mert úgy döntöttem, ahogy.

Huszadik századi életképek

Tags: , , , ,

Március 21-től lehet megnézni a Holokauszt Emlékközpontban a Centropa 11 országban bemutatott vándorkiállításának magyar adaptációját, a Történetek egy családi albumból című tárlatot, ami nyolc téma köré rendezve, archív képek és személyes interjúk felhasználásával mutatja be a múlt század kárpát-medencei zsidóságára jellemző életképeket.

Hétköznapi emberekről, pékekről, gyári munkásokról, tanárokról, ápolónőkről szól a kiállítás, akik akár a szomszédaink is lehetnének. Magával ragadó történeteket láthatunk gyermekkorról, iskolás évekről, szerelemről, házasságról, gyermekvállalásról és arról, kinek-kinek hogyan sikerült túlélnie a holokauszt borzalmait, miként tudta újrakezdeni az életét.  A hatalmas családi fotóalbumot lapozgatva mosolyogtató vagy elszomorító, szívmelengető vagy torokszorító történetek tárulnak fel.

A Centropa kiállítások jellemzője, hogy elsősorban nem megtekintésük fontos, hanem a megjelenő személyes történetekkel és sorsokkal való megismerkedés teszi igazán érdekessé őket. Számos pedagógiai és módszertani anyag készült felhasználásukra, melyeket gyakorló pedagógusok és oktatók fejlesztettek ki. A tárlatot a Centropa a Holokauszt Emlékközponttal és a Haver Alapítvánnyal együttműködésben innovatív és interaktív módszerekkel kívánja bemutatni a fiatal korosztálynak. A kiállítás a Holokauszt Emlékközpontban megtekinthető felnőtt tárlatvezetőkkel, kortárs diákvezetéssel és kérhető a Haver Alapítvány interaktív foglalkozásaival is.

Centropa, Vakáció

André Kertész Retrospektív

Tags: , , , ,

Az év fotókiállítása a Magyar Nemzeti Múzeumban, 2011. szeptember 30. – december 31.

A kiállítás szervezője a Jeu de Paume (Párizs) a Magyar Nemzeti Múzeummal együttműködve

André Kertésznek soha nem volt a munkássága egészét átfogó, annak valós arányait és hangsúlyait feltáró retrospektív kiállítása. A Jeu de Paume-ban 2010 szeptemberében nyílt, s onnan további két helyszínen bemutatott tárlat, melyet a Magyar Nemzeti Múzeum is fogad majd, ezt a hiányosságot szándékozik pótolni.

Kertész (Budapest, 1894-New York, 1985) fotográfusi tevékenysége több mint fél évszázadot ölel fel, s egyike azoknak a külföldre származott magyar mestereknek, akiknek nevét minden, fotográfiát kedvelő a 20. század legmeghatározóbb egyéniségei között tart számon. A kiállítás oldala

Self portrait by Andre-Kertesz