A Jobbik által újratöltött vérvád kapcsán azt vallja: a zsidóságot nem megvédeni kell, hanem kinyilvánítani, ilyen gondolatoknak nincs helyük a magyar társadalomban.
Cernov Mircea, Haver Alapítvány – interjú vasarnapihirek.hu
Tag Archive for 'Haver Alapítvány'
Március 21-től lehet megnézni a Holokauszt Emlékközpontban a Centropa 11 országban bemutatott vándorkiállításának magyar adaptációját, a Történetek egy családi albumból című tárlatot, ami nyolc téma köré rendezve, archív képek és személyes interjúk felhasználásával mutatja be a múlt század kárpát-medencei zsidóságára jellemző életképeket.
Hétköznapi emberekről, pékekről, gyári munkásokról, tanárokról, ápolónőkről szól a kiállítás, akik akár a szomszédaink is lehetnének. Magával ragadó történeteket láthatunk gyermekkorról, iskolás évekről, szerelemről, házasságról, gyermekvállalásról és arról, kinek-kinek hogyan sikerült túlélnie a holokauszt borzalmait, miként tudta újrakezdeni az életét. A hatalmas családi fotóalbumot lapozgatva mosolyogtató vagy elszomorító, szívmelengető vagy torokszorító történetek tárulnak fel.
A Centropa kiállítások jellemzője, hogy elsősorban nem megtekintésük fontos, hanem a megjelenő személyes történetekkel és sorsokkal való megismerkedés teszi igazán érdekessé őket. Számos pedagógiai és módszertani anyag készült felhasználásukra, melyeket gyakorló pedagógusok és oktatók fejlesztettek ki. A tárlatot a Centropa a Holokauszt Emlékközponttal és a Haver Alapítvánnyal együttműködésben innovatív és interaktív módszerekkel kívánja bemutatni a fiatal korosztálynak. A kiállítás a Holokauszt Emlékközpontban megtekinthető felnőtt tárlatvezetőkkel, kortárs diákvezetéssel és kérhető a Haver Alapítvány interaktív foglalkozásaival is.
Harmadik generáció from Haver Foundation on Vimeo.
Harmadik generáció
rendező: Bán Dávid, riporter: Kálmán Alida, producer: Frida Balázs (43 perc, 2005)
Olyan huszonévesek, ifjú harmincasok mesélnek önmagukról, tudott, vagy az utóbbi időben felfedezett zsidó identitásukról, akik ezt az önmeghatározásukon túl valamilyen módon ki is fejezik. Újraszervezik egyesületeiket, újra élesztenek már-már kihalt szokásokat, felelevenítik a közösségeket, mindezzel egy a rendszerváltás után megélénkülő ifjú zsidó közösség alapjait tették le.
…„az írás megmarad”… – Köves Slomó válasza Stumpf Andrásnak
Egyre gyakrabban kerít hatalmába az a végtelenül kínos érzés, hogy csak ürügyeket keresünk. Ürügyeket keresünk arra, hogy nyilvánosan valljunk meg mélyen nyugvó keserű tapasztalatokat, frusztrációkat, komplexusokat.
Sokszor, ezek a sértettségből táplálkozó szomorú érzések, (néha egyenesen ressentiment), okozzák a legnagyobb kárt. Egyre gyakrabban érzem úgy, mintha csak a retorikai (és sokszor erkölcsi) határátlépések tudnának behatolni a hazai közéleti párbeszéd keretein belül a beszélgetőtárs erőterébe.
Gondolhatja e barki is komolyan, hogy gyógyulatlan sebek feltépése az egyetlen eszköz a másik meggyőzésére. Gondolhatjuk e komolyan, hogy át kell lépni határokat ahhoz, hogy a másik fél megértsen valamit a mondandónkból.
Sajnálatos módon ilyesfajta, értelmetlen és öncélú határátlépés történt a minap a Heti Válasz internetes kiadásának oldalain.
Alapfogalmakat kívánok első körben rögzíteni: A publicisztika, az újságírás általam ismert alapszabályai szerint nem szokás behivatkozni, nem szokás még csak citálni sem a faliújság vagy a téren kiosztott röpcédula mocskát. Nem ismerek olyan releváns sajtóorgánumot, mely graffitit vagy iskolai titoklevelet referencia anyagként használna. Nem tudok arról, hogy például a kuruc.info nívótlan heccpamfletjeit bárki Magyarországon rendszeres, értékelhető minőségű publicisztika tárgyává tette volna. Így aztán nem értem, hogy mi vezetheti a mértékadó hazai konzervatív újságírás bármely képviselőjét provokátorok blöffjeinek elemzésére. És miért érezheti bárki bántónak, hogy mások nem teszik ugyanezt.
Ezzel szemben Stumpf újságíró a Heti Válasz online kiadásának hasábjain a jól ismert, kényelmes reflexek mentén tréfálkozik: a másikok, akik nem mi vagyunk (hogy kik ők nem tudjuk: liberálisok, baloldaliak, protestánsok, karizmatikus keresztények, ad abszurdum valóban a zsidók) csak akkor értik, hogy valami helytelen, amikor az ő bőrükre megy ki a játék. Metaforákat, költői eszközöket kell ahhoz alkalmazni, hogy ezek a másikoldaliak(?) megértsék, hogy miért vagyunk megsértve. Ha másról van szó, akkor már nem szokták megérteni, hogy a gyűlölettel itatott, megengedhetetlenül általánosító beszéd rossz. Nem, sajnos a másikokkal így lehet csak beszélni.
A probléma pedig itt kezdődik!
Történt ugyanis, hogy az Amerikai Népszava című hecclap főszerkesztője terjedelmes eszmefuttatást jelentetett meg az éppen aktuális világvégét elemezve, melyben a tőle megszokott, értékelhetetlen stílusban többek közt a Katolikus Egyházat hibáztatja mindenért, és különösen hazánk rossz sorsáért.
Mindez ízléstelenség, ostobaság és ócskaság felső fokon. Stumpf ennek rögzítésén túlmenően (feltehetően) sérelmezi még, hogy a balliberális oldal mindezt csöndben, hallgatólagos beleegyezéssel tűri.
Stumpf András ezért felhatalmazva érzi magát arra, hogy provokatív eszközzel hívja fel az olvasók figyelmét erre az alakoskodó tettősmércére. Kiemelte a bartusi szöveg vonatkozó passzusait és azokban felcserélte a „Katolikus Egyház” és katolikus kifejezéseket „zsidókra” és „zsidóra”, a Fideszt Mszp-re, Orbán Viktort hol Gyurcsányra, hol pedig Bajnaira. stb.
Tovább itt: Köves Slomó, Heti Válasz 2012.01.27
Őszinte válasz Köves Slomónak
Parák, frázisok
Nem én parafrazeáltam Bartus szövegét – az voltaképpen önmagában parafrázis.
Jöttek, csak jöttek a levelek, Hont András a hvg.hu-n múlt pénteken még publicisztikában is igyekezett helyre tenni engemet a Bartus Lászlóval folytatott „pengeváltásom” ügyében, akkor is, ha én ugyan semmiféle pengét Bartussal nem váltottam. (Az eljárással épp azt igyekeztem jelezni: Bartus nem párbajképes, nem ér cikket, munkát, fáradtságot, egy tíz perces kis behelyettesítős játékot viszont igen.) Sebaj.
Egy-két levélre válaszoltam magánban, de eszem ágában nem volt nyilvános írás tárgyává tenni, kontextuselemzésnek alávetni saját, múlt heti jegyzetemet – nem túl ízgazdag élmény tovább rágni a csontot, amelyről azzal a néhány, szándékom szerint éles fogként viselkedő behelyettesítéssel bőven lerágtam már a húst.
Tegnapelőtt azonban, az említett publicisztika kapcsán Bodnár Dánieltől és Köves Slomótól kapott levelet a Heti Válasz, s ha már egy olyan tisztességes, rokonszenves, ráadásul okos ember, amilyennek utóbbit megismertem (Bodnár úrhoz még nem volt szerencsém), tehát ha már ő sem képes dekódolni a szándékomat, akkor bizony segítenem kell.
Még akkor is, ha ezt az eredeti cikk alján jeleztem. „A célom csupán az, hogy mindenki számára egyértelmű legyen, echte náci szöveggel van dolgunk.” Úgy fest, mégsem volt elég érthető, hiszen felháborodott, esetenként kioktató kritikusaim azt kifogásolják az eljárásomban, hogy a „katolikus” és a „katolikus egyház” megfogalmazást „zsidóra” cseréltem ki. És nem „zsidó egyházra”, „zsidó hitközségekre”, vagy – ilyen levelet is kaptam – egyenesen „Hófehérke és a hét törpére”.
Tovább itt: Stumpf András, Heti Válasz 2012.01.27
