Szukot (סוכות) a három zarándokünnep közé tartozik. A szukot szó jelentése: sátrak; ezért nevezik magyarul gyakran Sátoros ünnepnek. Az ünnep mezőgazdasági szempontból jelentős aspektusára utal másik neve: A betakarítás ünnepe (héberül: חג האסיף – chág háászif).
Szukot az utolsó az őszi nagyünnepek sorában, tisré hónap 15-én kezdődik és tisré 21-éig tart, majd rögtön utána kezdődik egy szorosan hozzá kapcsolódó, de önálló ünnep: smini áceret. Izraelben szukot első, Izraelen kívül első két napja főünnep, a következő napok pedig az ünnepi időszak hétköznapjai (héberül חול המועד – chol hámoéd), a magyarul – kissé pontatlanul – félünnepnek nevezett napok. Szukot hetedik napjának külön neve van: hosáná rábá.
Az ünnep legjellegzetesebb parancsolata a sátorban lakás és az ünnepi csokor (ארבעת המינים – árbáát háminim) kézbevétele valamint megrázása.
Történelmi kérdés: mezőgazdasági vagy történelmi ünnep?
A zarándokünnepek mindegyikével, de különösen sávuottal és szukottal kapcsolatban feltehető az a kérdés, hogy a bibliai zsidó társadalom gyökeres átalakulása után mennyire volt lehetséges az ünnep eredeti jellegének megtartása, illetve milyen mértékű átértelmezésre volt szükség ahhoz, hogy az ünnep ne veszítse el relevanciáját. Szukot kapcsán a következő történelmi kérdést vethetjük fel: Milyen lehetett az ünnep eredeti jellege a Biblia korában?
Az egyik szukotra vonatkozó tórai forrás (Mózes V. 16:13-17) például az ünnep pontos dátumának meghatározása helyett így fogalmaz: „Tarts sátoros ünnepet hét napig, amikor megtörténik a betakarítás”. Ebből arra következtethetünk, hogy szukot megünneplésére a különböző mezőgazdasági feltételekkel rendelkező országrészeken ősszel, azaz a szüret idején, de nem pontosan ugyanabban az időpontban került sor, hiszen az északi hegyvidéken máskor lehetett a betakarítás, mint a déli síkságokon. A fenti szövegrészlet egészéből az derül ki, hogy a bibliai időkben a szüret idején egy hétig a gazdák egész házuk népével örömünnepet tartottak. A férfiak elzarándokoltak a jeruzsálemi Szentélybe, ahová a jó termésért való hálájuk kifejezéseként áldozatot vittek. Ez a szöveg nem említi az ünnepi parancsolatok közül sem a sátorban lakás, sem az ünnepi csokor kézbevételének parancsolatát. Ezek – valamint szukot pontos dátumának – megtalálásához, a Tóra egy más részletéhez kell fordulnunk. Mózes III. könyvében (23:39-44) megtaláljuk a „hiányzó adatokat”, ott viszont az nem kerül említésre, hogy szukot a betakarítás ünnepe. Noha joggal várhatnánk, hogy a sátorban lakás parancsolatát a Tóra összekösse a szürettel, amikor valószínűleg a népesség nagy része úgyis kiköltözött a szőlősökben felállított ideiglenes lakhelyekre, de ehelyett a nemzeti történelemre utaló indoklást találunk: „Sátrakban lakjatok hét napig […], hadd tudják meg utódaitok, hogy sátrakban adtam lakást Izrael fiainak, amikor kihoztam őket Egyiptomból.”
Mi magyarázza meg az ünnepre vonatkozó információk szétválasztását, és azt, hogy az ünnep jellege különbözik a két tórai részletben?
A hagyományos magyarázatok szerint nincs ebben semmi különös, hiszen a Tóra minden részlete szétválaszthatatlan egységet alkot, így az egész Tóra csak teljes egészében érthető. Ennek a válasznak az alapfeltevése: a „szerzői szándék” eleve az volt, hogy a részletek kiegészítsék egymást. Ezzel szemben a bölcsésztudományok világából érkező kutatók általában úgy értelmezik a különböző forrásokat, mint amelyek arról tanúskodnak, hogy szukot ünnepének megvolt a maga „evolúciója”. Eleinte, amikor Izrael népének nagy része önellátó mezőgazdaságot folytatott, akkor a zsidók egyéni boldogulása jórészt attól függött, hogy jó volt-e a termés, és a szüret alatt mindenki át tudta érezni, hogy az isteni gondviselés – amely megnyilvánulhatott az időjárás viszontagságaiban, a természeti csapásokban, a járványokban vagy éppen abban, hogy minden kedvezően alakul – határozza meg az egyén sorsát. Később, amikor kevesebben éltek a mezőgazdaságból, megnőtt a városi lakosság száma, fejlettebbé vált a bel- és külkereskedelem, a népesség egy része számára a mezőgazdasági ünnepek vesztettek a jelentőségükből. Az alapvető fontosságú vallási eszmét, miszerint Isten akarata irányítja a nép és az egyén sorsát, jobban ki tudta fejezni a nemzeti történelemre való utalás, és így kötődött össze szukot az egyiptomi kivonulással.
Hasonlóképpen, mint sávuot esetében is láthattuk, egy hagyomány erejét és életképességét nem a változatlansága bizonyítja, hanem az, hogy képes adaptálni magát a megváltozott körülményekhez.
Vallási kérdés
A vallási és az erkölcsi értékek közötti viszony összetett, bizonyos esetekben a két érték- és normarendszer elvárásai összecsenghetnek, máskor viszont lehet köztük ellentét. Az összhang jellegzetes példája a hálátlansághoz és az elbizakodottsághoz való negatív viszonyulás.
Szukot egyik legfontosabb parancsa a sátorban „lakás” kötelessége: az ünnep alatt minden nagykorú férfi köteles a sátorban étkezni és aludni. E parancsolat vallási és erkölcsi szempontból kiemelkedő értéke könnyen érthetővé válik, ha összekapcsoljuk az ünnep időpontjával, a szürettel. A betakarított termést, azaz a gazdasági sikert látva könnyen eltölthet akárkit az elégedettség indokolt érzése. Az elért eredményeink fölött érzett öröm legitim mind vallási, mind erkölcsi szempontból, ez azonban könnyen átalakulhat önelégültséggé. A gazdagság pillanatnyi állapota azt az illúziót keltheti, hogy az ember minden sikerét saját magának tulajdoníthatja és megfeledkezhet mindazokról, akik eredményei eléréséhez hozzásegítették. A sátorban lakás parancsa arra hívja fel a figyelmet, hogy sikereink mindig másoknak – földi és „égi” segítőinknek – is köszönhetőek, és ezért hálával tartozunk nekik akkor is, ha az adott pillanatban éppen nincs rájuk szükségünk. Éppen a megelégedettség és a biztonság pillanataiban válik aktuálissá a parancs: hagyd el a biztonságot és az állandóságot szimbolizáló lakhelyedet, ne felejtsd el, hogy minden gazdagság ideiglenes és viszonylagos, sose bízd el magadat! Szukot alatt egy hétre egyenlővé válik a sikeres és a csődbe ment gazda, a nyomornegyedek és a paloták lakói egyaránt kötelesek ideiglenes lakhelyre költözni, emlékeztetve magukat: az Örökkévaló akaratától függ minden sikerük.
Az elbizakodottság elítélésében egyet ért tehát a vallási és az erkölcsi értékrend, csakúgy mint abban, hogy saját sikerünket soha ne kizárólag önmagunknak tulajdonítsuk, hanem tartsuk szem előtt látható és láthatatlan segítőinket.
Társadalmi kérdés: közösségi felelősség – az ünnepi csokor négy eleme
Szukot másik jellegzetes parancsolata előírja, hogy minden felnőtt zsidó férfi köteles kézbe venni a négy növényből álló ünnepi csokrot. A Tóra leírása meglehetősen sejtelmes: „Vegyetek magatoknak az első napon nemes fákról való gyümölcsöt, pálmaágakat, sűrű lombú faágakat és fűzfagallyakat, és örvendezzetek hét napon át Istenetek, az Örökkévaló előtt.” (Mózes III. 23:40) A négy különböző növényt a Talmud korának bölcsei Izrael népe jelképeként értelmezték. A négy növény négy embertípust jelenít meg. Az első típus a társadalmi elit, akik példaként szolgálhatnak mind tudásukkal, mind cselekedeteikkel a közösség minden tagjának. A második típusba azok az emberek tartoznak, akik szellemi, intellektuális szempontból követendőek, de cselekedeteik erkölcsi értéke nem tükrözi tudásukat. A harmadik kategóriába kerülnek azok, akik noha példamutató életmódot folytatnak, de intellektuális szempontból mégsem szeretnénk rájuk hasonlítani. És végül a negyedik csoportba azok az emberek tartoznak, akiket semmilyen szempontból nem állítanánk példának magunk vagy gyermekeink elé, de ugyanakkor tisztában vagyunk azzal, hogy minden társadalomban, így a zsidó közösségekben is megtalálhatóak.
A parancsolat teljesítésének technikai részletei elárulják ennek szimbolikus jelentését is. Az ünnepi csokor parancsolatának teljesítéséhez a zsidó jog azt várja el, hogy a négy különféle növény úgy összefogva vegyük kézbe, hogy azok egységet alkossanak. Ez arra tanít, hogy az ideális társadalom a zsidó hagyomány szerint a családhoz hasonló: az egymás iránti közösségi felelősség akkor is megmarad, ha a család vagy a nagyobb csoport egyik tagja kevésbé tehetséges és/vagy nem él példamutató életet. Sőt, egy teljes értékű társadalom mindig különféle egyénekből áll, akiknek más-más erényeik vannak és más-más miatt van szükség rájuk és a zsidó hagyomány szerint az ideális társadalom nem kizárólag a „nemes fákról való gyümölccsel” (azaz a citrusfélék közé tartozó etrog) szimbolizált elit tagjaiból áll. A jó közösség az, amely tagjainak különbözőségét, hátrányait és hibáit is képes elfogadni.
Erkölcsi kérdés
A társadalmi kérdéshez szervesen kapcsolódva vetődik fel egy erkölcsi kérdés is. Valóban az az ideális társadalom, amelyik tolerálja ostoba és erkölcstelen tagjait? (Hiszen kevésbé körmönfontan fogalmazva valójában ezt jelenti a fűzfaággal szimbolizált csoport.) Erre a válasz az, hogy bizonyos mértékig igen. Valamennyien ismerünk olyan politikai és társadalmi eszméket, amelyek azt hirdették, hogy a fogyatékkal élőket, az alacsonyabb rendű fajokat és bűnözőket ki kell irtani, de mi mégsem szeretnénk ilyen elveket követő társadalomban élni. Természetesen a toleranciának sem kell abszolútnak lennie és a társadalom kárt okozó elemeinek tűrése nem azt jelenti, hogy őket tevékenységükben segítenünk kell, vagy hogy ne tehetnénk meg mindent a társadalom ártatlan tagjainak védelmében. Hasonlóképpen minden közösségnek joga van megpróbálni a saját normáit átadni minden tagjának és kötelessége megkísérelni megjavítani a bűnös viselkedést.
Noha a megtérés és a megbocsátás elsősorban a korábbi őszi ünnepek (azaz ros hásáná és jom kipur) témakörébe tartoznak, de szukot ünnepének utolsó napja, hosáná rábá ismételten visszakapcsolódik e témákhoz. Hosáná rábá napján az őszi ünnep liturgiájának dallamával imádkoznak és ünnepi ruhát viselnek és az e naphoz tartozó külön imákban állandóan visszatér a bűnbánat és a megtérés témája. Minden társadalom kötelessége tehát arra törekedni, hogy a bűnöket elkövető tagjaik szembesülni kényszerüljenek közösségük elítélésével, lehetőséget kapjanak önmaguk megjavítására és ne a társadalom kitaszítottjaivá, hanem annak hasznos tagjaivá váljanak.
Szukoti szokások
Szukot ünnepének legjellegzetesebb szokása a sátorban „lakás”. A sátor alakjára, méretére és anyagára vonatkozó előírások egyszerre korlátoznak és megengednek. A sátor minimum és maximum mérete meghatározott, de a határértékek között mindenki saját magának alakíthatja ki a maga és családja számára legmegfelelőbb sátrat. A sátor tetejének mindenképpen a szabad ég alatt kell lennie. Vannak, akik az udvaron vagy a háztetőn állítják fel a sátrukat, de akár egy erkély is megfelelhet erre a célra. A lényeg az, hogy világos legyen: ideiglenes lakhelyről van szó. A sátorban lakás pedig azt jelenti – amennyiben az időjárási viszonyok ezt lehetővé teszik, akkor – az ünnep alatti összes étkezést ott kell tartani és lehetőség szerint ott is kell aludni.
Az ünnep másik legfontosabb parancsolata a már említett négy növényből álló ünnepi csokor kézbevétele, illetve megrázása. Míg a kézbevétel a Tórában egyértelműen parancs, addig a csokor mozgatása a négy égtáj, az ég és a föld irányába, noha minden zsidó közösségben elfogadott, de mégis csak pusztán szokásnak számít.
A zsidó hagyomány ősi és modern szövegek folyamatos tanulására, értelmezésére és újraértelmezésére épül. A tanulás többnyire párban zajlik, ketten vagy többen próbálják közösen értelmezni a szövegeket. Általában annál hatékonyabb, minél több és mélyebb kérdést sikerül felvetni, éppen ezért a jesivában, azaz a hagyományos zsidó tanházban az elismerés komoly jele, ha valakiről azt mondják: „Jól tud kérdezni!”. Az alábbiakban két szukothoz kapcsolódó rövid szöveget idézünk, és arra bátorítunk mindenkit, lehetőleg másokkal közösen értelmezze és tanulja azokat. A tanulást segítendő minden szöveghez kapcsolódóan feltettünk néhány kérdést, de természetesen számos más kérdés is feltehető!
1. szöveg – Rabbi Irving Greenberg: Szukot
(20. századi ortodox rabbi és tudós)
A zsidó jog szempontjából a sátor legfontosabb része a szkhákh (tető), amelynek növényi eredetű anyagokból kell készülnie… amelyeket össze lehet kötni, hogy erősebbek legyenek, … de túl erős, állandó tartást biztosító drótot nem szabad rárakni… bár teljesen le kell, hogy fedje a tetőt, de rálátást kell biztosítani a csillagos égre. A szkhákh az isteni védelem jelképe: Isten nem egy automatikusan működő pajzs, amely megvéd minden csapástól, hanem Isten jelenléte adja az erőt, hogy a csapásokkal szembeszálljunk, és azokat legyőzzük.
A szkhákh a védelem valódi természetéről tanít. Az emberek ösztönösen erős és biztonságot adó falakat építenek. Az emberek megpróbálják kizárni az életet, hatalmat és státusz szimbólumokat halmoznak fel, remélve, hogy majd ezek tartják távol a váratlanul érkező halált és csapásokat. A „biztonságnak” ez a túlértékelése vezet gyakran a bálványimádáshoz, a biztonságot adó dolgok szolgálásához. Végül az ember feláldozza értékeit, sőt szeretteit a biztonság kézzelfogható tárgyaiért.
Kérdések a továbbgondoláshoz
1. Milyen összefüggést feltételez ez a szöveg a természet, a történelem illetve az egyén tudata között?
2. Mivel magyarázza a szöveg, hogy a tető anyaga nem lehet túl erős?
3. Mit gondolsz a szövegben található biztonság fogalomról? Te is ezt értenéd a biztonság szó alatt?
2. szöveg – Vájikrá (Leviticus) rábá 30
„nemes fákról való gyümölcsöt” – ez Izrael népére utal, az etrognak jó illata és jó íze van, Izrael népében is vannak, akik sokat tanultak Tórát és sok jótettük van.
„pálmaágakat” – ez Izrael népére utal, a [luláv gyümölcsének] datolyának jó az íze, de nincs illata, Izrael népében is vannak, akik bár tanultak Tórát, de nincsenek jó tetteik.
„sűrű lombú faágakat” – ez Izrael népére utal, a hádásznak jó illata van, de nincs íze, Izrael népében is vannak, akik nem tanultak Tórát, de sok jótettük van.
„fűzfagallyakat” – ez Izrael népére utal, az árávánaknak nincs se illata, se jó íze, Izrael népében is vannak, akik nem tanultak Tórát, és jótetteik sincsenek.
Mit tesz az Örökkévaló? El nem lehet őket pusztítani, ezért inkább azt mondja: Kössétek össze őket egységbe, és egymás számára szereznek bűnbocsánatot!
Kérdések a továbbgondoláshoz
1. Próbálj meg más szimbolikus értelmet kitalálni az egyes növényekhez!
2. Igyekezz meghatározni, hogy Te melyik csoportba tartozol és indokold!
3. A zsidó társadalom mely értékeit tükrözi ez a felosztás?
A kiállításon látható képek, többek között, a fentebb említett identitáskérdésekre is reflektálnak. Zsidó identitású embereket látunk különböző személyes és szociális terekben hétköznapi vagy éppen kevésbé hétköznapi szituációkban: munka közben, kikapcsolódás, tanítás, tanulás, imádkozás közben. Nézőként és befogadóként különleges pozíciónk van, hiszen a fotók betekintést adnak olyan terekbe is, amelyek többségünk számára egyébként rejtve maradnak.
A Haver Alapítvány immáron több mint 10 éve tevékenykedik az informális oktatás területén. Az Alapítvány önkéntes oktatói elsősorban középiskolai és egyetemi tanulóknak tartanak interaktív órákat a zsidóság és a zsidó identitás témájában. A Haver Alapítvány fő missziója, hogy foglalkozásai segítségével szembeszálljon az előítéletes gondolkodással, az antiszemitizmussal és a diszkriminációval. Valamennyi oktatási anyagunk a tolerancia és a megértés szellemiségében jött létre: foglalkozásainkkal a párbeszéd megteremtésére és elősegítésére törekszünk, valamint arra, hogy a résztvevő fiatalok szabadon oszthassák meg az identitás és a kultúra területén szerzett tapasztalataikat, élményeiket, ezzel is hozzájárulva a sokszínűség mint össztársadalmi érték átéléséhez és elsajátításához.haver.hu
