Wallenberg, a zsidók és amerikaiak ügynöke (Ara-Kovács Attila publicisztikája)
Különös akusztikája van a svéd diplomata gyalázásának a Fidesz-közeli értelmiségi megnyilatkozásokban. E körök a jelek szerint semmi kivetnivalót nem találnak saját funkcionális vagy – ha a fiatalabb nemzedéket vesszük – posztmodern rasszizmusukban.
A bécsi Diplomataakadémia adott otthont nemrég egy tanácskozásnak, melyet a rendezők az épp száz éve született Raoul Wallenberg emlékének szenteltek. Svédország, Ausztria és Magyarország nagykövete közösen vállalta a rendezvény védnökségét, ahol előadást tartottak a téma avatott szakértői, svéd, német és amerikai történészek. A Wina című bécsi zsidó lap beszámolója szerint azonban mindennek dacára a rendezvényt korántsem az emelkedett szellemiség jellemezte. A hetvenezer magyar zsidót megmentő svéd diplomatáról szóló méltó megemlékezést ugyanis Schmidt Mária, a Terror Háza igazgatója – elismételve kormányának a témával kapcsolatos, Horthy-kultuszos interpretációját – egészen ellehetetlenítette. Mondandója – a lap beszámolójának címét idézve – nem volt se több, se kevesebb, mint „a zsidóság jól becsomagolt gyalázása”.
Schmidt mindenekelőtt kijelentette: „Ami a zsidósággal 1944 márciusát, Magyarország német megszállását követően történt, nagy tragédiának számít. Ám addig ők lényegesen jobban éltek, mint európai hitsorsosaik.” A történész – a jelen lévő szakértők felháborodására – nem tulajdonított túl nagy jelentőséget annak, hogy több, a zsidóságot súlyosan diszkrimináló törvény született ezt megelőzően is Magyarországon. Schmidt érzékeltette, hogy szerinte inkább a zsidóság követett el illojalitást, amivel kivívhatta maga ellen a sorsot, elvégre a cionista mozgalmakban való részvétele a két világháború között identitásának kettősségét jelezte, ami – szerinte – visszaköszön a háborút követően a zsidó kommunista funkcionáriusok magatartásában is. Ami pedig Wallenberget illeti, Schmidt szerint őt a zsidó-amerikai Joint fizette, és egyébként is, ma már köztudott, hogy az amerikai titkosszolgálatnak, az OSS-nek dolgozott.
Hogy Wallenberg kapcsolata az amerikai és brit titkosszolgálatokkal milyen mélységű és jellegű volt, azt mindmáig nem sikerült teljes egészében tisztázni, ugyanis ez mindenekelőtt a svéd diplomatát letartóztató – majd nagy valószínűséggel meggyilkoló – orosz titkosszolgálat, az NKVD utólagos vádaskodásaira épül. Más kérdés, hogy milyen akusztikája van mindennek a Fidesz-közeli értelmiségi megnyilatkozásokban. E körök a jelek szerint semmi kivetnivalót nem találnak saját funkcionális vagy – ha a fiatalabb nemzedéket vesszük – posztmodern antiszemitizmusukban. Bizony, a rasszizmus eltűrése az az ár, amit mindenkinek meg kell fizetni, aki csatlakozni akar a mai magyar politikai jobboldalhoz.
Egyébként közel egy időben azzal, hogy Bécsben Schmidt kifejtette véleményét az amerikai ügynök Wallenbergről és az általa megmentett „kettős identitású” zsidókról, Navracsics Tibor miniszter Washingtonban, a Kongresszus épületében megkoszorúzta Raoul Wallenberg szobrát. E tett hitelességének mértéke – különösen annak fényében, amit a Terror Házának igazgatója megosztani volt szíves hallgatóságával – körülbelül annyit ér, mint az a bírálat, amit a kiváló államférfi Bayer cigányozása kapcsán az ATV-ben hallatott, hogy aztán rá egy napra azt maradéktalanul visszaszívja.
http://magyarnarancs.hu/diplomaciai_jegyzet/wallenberg-a-zsidok-es-amerikaiak-ugynoke-83471
Schmidt Mária reagál
Ez év januárjában valóban részt vettem Bécsben a Diplomatische Akademie és a magyar, valamint a svéd nagykövetség által rendezett konferencián, melyet Raoul Wallenberg születésének 100. évfordulója alkalmából tartottak. A konferencián, a rendezők kérésének eleget téve, kitértem a magyar zsidóság shoa előtti helyzetére is. Előadásomat német nyelven tartottam. A teljes szöveget ezt követően elhelyeztem a honlapomon. Sajnálom, hogy Ara-Kovács Attila, aki nem vett részt a fenti rendezvényen, és előadásomat sem olvasta el, egy elfogult cikk minden alapot nélkülöző állításaira hagyatkozik (Ara-Kovács Attila blogbejegyzése itt olvasható – a szerk.). A németül nem olvasó közönség is megtalálhatja honlapomon azokat a magyar nyelvű tanulmányaimat, amelyekből a német nyelvű előadás szövegét összeállítottam. A németül értők meggyőződhetnek róla, hogy a cikk állításával szöges ellentétben a legnagyobb tisztelet, sőt szeretet hangján beszéltem Wallenbergről. Sem Ara-Kovács beszámolója, sem az általa ismertetett cikk nem idézi egyetlenegy mondatomat sem; véleményüket, benyomásukat nem támasztják alá az általam elmondottak. A magyar–zsidó kettős kötődést elemezve például épp a magyar cionista mozgalmak gyengeségét emeltem ki. Nem írtam, hogy 1944-ig a zsidóság „jobban élt”, mint más országokban, hanem azt állítottam, hogy a zsidók Magyarországon a náci megszállásig nem voltak közvetlen életveszélyben, s ezt Komoly Ottónak, a Magyar Cionista Szövetség elnökének 1943. július 2-án kelt beadványával, illetve Roosevelt elnök szavaival támasztottam alá. Komoly írta: „a zsidóságot … nem érte az a rettenetes sors, amelyben a szomszédos országok zsidóságának volt része…” Nagyon méltatlannak érzem, hogy ebben a fájdalmas ügyben alaptalan rágalmak ellen kell védekeznem. Megvallom, rosszallom, hogy anélkül közölték ezt az írást, hogy utánajártak volna a tényeknek.
Engedelmükkel idemásolom az internetes címet, ahol németül értő olvasóik megtalálják előadásom szövegét. Az oldalon a témába vágó magyar nyelvű tanulmányaimmal is megismerkedhetnek.
http://www.schmidtmaria.hu/szakma/eloadasok/ungarn_in_dem_schichsalss.html
http://magyarnarancs.hu/olvasoi_levelek/schmidt-maria-reagalt-83528
Hazugság és gyűlölködés a Magyar Narancsban (Balavány György blogposztja)
Ha ilyen mondatokban beszélünk, akkor vége van, lehúzhatjuk a redőnyt, és nem marad más, mint a tajtékzó, vak, feneketlen gyűlölet.
A Magyar Narancsban minap megjelent cikk Wallenberg, a zsidók és amerikaiak ügynöke címen egy bécsi lapra hivatkozva azt állítja, hogy Schmidt Mária – és vele a „jobboldal” – megbecstelenítette a zsidómentő Raoul Wallenberg emlékét, és nyilvánosan „gyalázta” a zsidóságot.
„Schmidt mindenekelőtt kijelentette – írja – : „ami a zsidósággal 1944 márciusát, Magyarország német megszállását követően történt, nagy tragédiának számít. Ám addig ők lényegesen jobban éltek, mint európai hitsorsosaik.” A történész – a jelen lévő szakértők felháborodására – nem tulajdonított túl nagy jelentőséget annak, hogy több, a zsidóságot súlyosan diszkrimináló törvény született ezt megelőzően is Magyarországon. Schmidt érzékeltette, hogy szerinte inkább a zsidóság követett el illojalitást, amivel kivívhatta maga ellen a sorsot, elvégre a cionista mozgalmakban való részvétele a két világháború között identitásának kettősségét jelezte, ami – szerinte – visszaköszön a háborút követően a zsidó kommunista funkcionáriusok magatartásában is. Ami pedig Wallenberget illeti, Schmidt szerint őt a zsidó-amerikai Joint fizette, és egyébként is, ma már köztudott, hogy az amerikai titkosszolgálatnak, az OSS-nek dolgozott.”
Mondanám, hogy a szerző téved, de a helyzet súlyosabb: hazudik. Az eredeti szöveg itt található. Schmidt – mint egyébként soha – ezúttal sem mondott rosszat a zsidóságról. Mint mindig, ezúttal is elítélően szólt a zsidótörvényekről. Nem mondta és nem érzékeltette, hogy a zsidóság a legkisebb mértékben is okolható lenne a holokausztért. Az, hogy ’44 előtt kevesebb retorzió érte a zsidóságot Magyarországon, mint például Romániában, tényállítás, amit egyébként egy mártír cionistától idéz. A magyaroszági cionistákat (ezt a témát igen jól ismeri) épphogy asszimiláns csoportnak írja le, tehát az ellenkezőjét álltíja, mint amit a Narancs-cikk neki tulajdonít. Wallenberg (máig sem egészen tisztázott) kapcsolata az OSS-szel közhely, aminek nincs jelentősége a szerző által vizionált „jobboldali körökben”. (Nem is igen tudják.) Schmidt nemcsak hogy nem inszinuálta a svéd diplomatát, hanem hősként és példaképként méltatta.
Ám Magyar Narancs cikkírója még tovább megy, ezt állítva: „bizony, a rasszizmus az az ár, amit mindenkinek meg kell fizetni, aki csatlakozni akar a mai magyar politikai jobboldalhoz.” Ezt a mondatot elolvastam párszor, mire elhittem, hogy egy újságíró képes volt leírni, egy szerkesztő pedig leokézni.
A jobboldal eredendő rasszizmusa elkeserítően ostoba mítosz, akár a balosok idegenszívűsége, a zsidók kalmárlelkűsége, a cigányok bűnöző volta, a katolikusok pedofíliája, az arabok erőszakossága és így tovább. De a cikkíró ezen is túlmegy: azt álltja, mindenkinek kötelező a rasszizmus, aki jobboldali akar lenni. Ezzel szemben még érvelni is fölösleges, ez egyszerűen hazugság, sőt gyűlölet-bűncselekmény, a társadalom egyik felének morális megsemmisítése. Ha ilyen mondatokban beszélünk, akkor vége van, lehúzhatjuk a redőnyt, és nem marad más, mint a tajtékzó, vak, feneketlen gyűlölet. Akkor csak pusztítjuk egymást tovább, míg az esélye is elvész, hogy valaha normálisabb Magyarországon élhessünk.
Én nem vagyok sem liberális, sem balos, sem jobbos. (Konzi talán, ha az az ideológia-kritikát, a dinamikus reflexiót, a valóságból való kiindulást és a nem-dogmatikus elvhűséget jelenti). Biztos vagyok benne, hogy nem csak a „jobb”-, hanem az ún. baloldalliberális oldalon, és a Magyar Narancs újságírói közt is többségben vannak a tisztességes, jóakaratú emberek, akik elborzadnak ilyen mondatoktól: „a rasszizmus az az ár, amit mindenkinek meg kell fizetni, aki csatlakozni akar a mai magyar politikai jobboldalhoz.” Ilyen mondatokat leírni bűn. Ha pedig már leírattak, az ilyen mondatokat meg kell bánni és bocsánatot kell értük kérni.
TISZTELT LÁTOGATÓK, ARA-KOVÁCS ATTILA, AZ IDÉZETT CIKK SZERZŐJE IDŐKÖZBEN EGYES ÁLLÍTÁSAIÉRT ELNÉZÉST KÉRT. RÉSZEMRŐL AZ ÜGY LEZÁRVA. IGEN JÓ LENNE, HA NEM CSAK A VÁDASKODÁS, DE AZ ÖNREFLEXIÓ KULTÚRÁJÁT IS SIKERÜLNE MEGTEREMTENÜNK. ÉN EBBEN ARA-KOVÁCS ATTILÁT, HA NINCS ELLENE KIFOGÁSA, INNENTŐL PARNERNEK TEKINTEM.
http://balavanyposzt.blog.hu/2013/02/06/hazugsag_es_gyulolkodes_a_magyar_narancsban
Önmagam revíziója (Ara-Kovács Attila kiigazítása)
Való igaz, ideje megkövetnem – még ha utóbb is – mindenkit a sietség okozta pontatlanságomért, amely valóban alkalmas rá – miként Balavány György írta –, hogy növelje a gyűlölködés kultúráját. Az inkriminált mondatnak (az eredeti szöveg itt olvasható) ugyanis így kellett volna szólnia:
„A rasszizmus ELTŰRÉSE az az ár, amit mindenkinek meg kell fizetnie, aki csatlakozni akar a mai magyar politikai jobboldalhoz”.
Ha a hiányzó szót hozzáteszem, körültekintőbben fogalmazok, akkor kiderülhetett volna, hogy a Fidesz Bayer körüli pávatáncára gondolok, továbbá nem Schmidt Máriát rasszistázom, hanem őt is pávatáncosnak gondolom. Hiszen ő – Gömbös rehabilitálója – találta fel és valósította meg a Terror Házában is azt a rasszizmusmentegető, történelemhamisító koncepciót, amely Magyarország függetlenségének elvesztését 1944-re datálva felmenti az akkori kormányokat a holokauszt előkészítésének, a zsidóság jogfosztásának bűnrészessége alól. Ez a koncepciója, amely immár az Alaptörvénybe is utat talált. S ma már a rasszizmusmegtűrő pávatáncosoknak elegendő bedobniuk a kulcsszót – „1944 után nem védtük meg a zsidókat” –, hogy eleget tegyenek a Jobbik-közönséget csábítgató vonalnak. Bizony – Balavány olvasata itt hibás – ezt a táncot járta Schmidt Mária Bécsben is, ahogyan mindig, mióta az Orbán-rezsim házi történésze lett.
Megkövetek tehát mindenkit, aki úgy értette, hogy a jobboldali ember mint olyan, mind rasszista. Természetesen épp azt a feltevést kockáztattam meg, hogy nem az, de a pártfegyelem nem engedi meg neki, hogy hangosan, egyértelműen a pokolba küldje ezt az új magyar mételyt, amely a FIDESZ radikális manővereinek, „egy a zászló” politikájának túszaként tartja fogva a nem rasszista jobboldaliakat.
Schmidt Mária ennek a problémának csak a része, és nem a megoldásé. Ezt kellett volna írnom.
http://magyarnarancs.hu/diplomaciai_jegyzet/onmagam-revizioja-schmidt-ara-kovacs-83549
Szabad kommentárok – Schmidt Mária Bécsben (Marta S. Halpert történész reflexiói)
Mit és hogyan mondott Schmidt Mária a bécsi Wallenberg-konferencián? Megkérdeztük a bécsi Wina újságíróját.
A bécsi Wallenberg-konferenciáról a Wina magazinban közzétett cikk szerzője, Marta S. Halpert nyilatkozott lapunknak. Schmidt Mária előadásával kapcsolatban a következőket tudtuk meg tőle:
„Átolvastam a Schmidt Mária honlapjára feltett szöveget, amit általában egyezőnek találtam azzal, amit a Raoul Wallenberg születésének századik évfordulójára rendezett konferencián is elmondott. Szeretném ugyanakkor hangsúlyozni: bár a történész felolvasta a szöveget, néha szabad kommentárokat fűzött hozzá, s ezek az elmondottak értelmezésekor sokkal fontosabbak voltak, semhogy most utóbb mellőzhetők lennének.
Számomra egyébként a jelenlegi – mondom – nem teljes szöveg is tartalmazza azokat a megközelítéseket, amiket egy zsidó inszinuációkét vagy súlyos sértésként értékelhet. Itt van mindjárt az identitás kérdése. Schmidt azzal, hogy a zsidóságot összekötötte a kettős identitással, megkérdőjelezte e közösség magyarságát; egyértelműen átszüremlik a szövegen, hogy ő Trianon előtt a zsidókat monarchistáknak tartotta, Trianon után pedig kommunistáknak.
Szintén fontosnak tartom a szöveg kapcsán megemlíteni mindazt, amit Schmidt elfelejtett megosztani hallgatóságával; azt, hogy nem a harmincas évek végén, nem a negyvenes években kezdődött Magyarországon a zsidók jogfosztása. A Winában megjelentetett cikkemben említést tettem Kovács M. Mária hézagpótló kutatásairól, amelyek áttekintik a diszkriminációs törvénykezést a Horthy-korszak kezdeteitől annak végnapjaiig. Ezek ma már kötetben is olvashatók, Schmidt Mária viszont azt a benyomást keltette, hogy a bajt a zsidókra mindössze a háború hozta, s a német megszállás tetézte azt be.
A szimpóziumra a világ legnevesebb Wallenberg-kutatói kaptak meghívást, s ennek megfelelően az orosz titkosszolgálat archívumának képviselője éppúgy, mint a svéd, amerikai vagy más kutatók komoly szakmai anyagokkal bővítették a megjelentek ismereteit. Egyedül Schmidt Mária dolgozata tért el ettől, munkája ugyanis kifejezetten politikai állásfoglalás volt, politikai magyarázatokat adott, ezért tendenciózussága sokunknak feltűnt. Egy efféle keretbe állítva a wallenbergi életet és életművet kifejezetten provokatívnak tűnt, amikor Schmidt zsidó szervezetek és az akkori amerikai titkosszolgálat, az OSS ügynökének, megbízottjának nevezte a svéd diplomatát. Előadása után, többedmagammal erre rá is kérdeztem, mire ő annyit válaszolt: Nagyon helyeslem, hogy ekként lépett fel, bárcsak többen lettek volna.”
http://magyarnarancs.hu/belpol/schmidt-wallenberg-83548
