110 éves a Szegedi Zsinagóga

flattr this!


Új zsinagóga – Löw Immanuel emléktáblája in Szeged

„Egyszerre örömöt és fájdalmat is jelent számunkra ez a jubileum. Idén ünnepli száztíz éves évfordulóját a világ egyik legszebb zsinagógája, amit 1903. május 19-én Lőw Lipót avatott fel. Csoda, hogy a huszadik század viharaiban ez a zsinagóga megmaradt. Fájdalmat az jelent számunkra, hogy az elmúlt években hiába pályáztunk a zsinagóga teljes restaurálására, sajnos az elmúlt évtizedben süket fülekre találtunk” – nyilatkozta portálunknak (szegedma.hu) Markovics Zsolt főrabbi.

Az idén 170 éves régi zsinagógát Lipowszky Henrik és József tervezték, s 1843. május 19-én avatták fel. 1850-től ebben a zsinagógában látta el rabbinikus feladatait Lőw Lipót főrabbi. Egy idő után kicsinek bizonyult a zsinagóga, ezért újat építettek. Szeged új zsinagógája hazánk második legnagyobb zsinagógája, és Európa-szerte is a harmadik legnagyobb. Az új zsinagóga építésére az 1890-es évek második felében született kezdeményezés, amit a közösségi székházzal együtt egy 1897-es pályázat alapján Baumhorn Lipót tervezhetett meg, aki az akkori Magyarország területén sok zsinagógát tervezett. Az építőmunka 1900. augusztusában indult és három év alatt épült fel, akárcsak a hitközségi székház „Kivételes maga az épület, a valamikori bibliai kert, ami körülvette a zsinagógát, s mindez szimbolizálja, hogy az 1900-as években Szeged zsidósága milyen erőt képviselt, hiszen önerőből építették fel a zsinagógát” – fogalmazott Markovics Zsolt.

Szász Lilla, Barakonyi Szabolcs: Idegen pályán

flattr this!

Szász Lilla, Barakonyi Szabolcs: Idegen pályán/Foreign Field
2013.05.09 – 2013.06.07

Kiállítás – 2B Galéria

Szász Lilla: Hősök

Szász Lilla olyan közösségek tagjait mutatja meg, akiket múltjuk köt össze, az együtt vívott csaták és háborúk. A közösen megélt múlt erős összetartozást teremt számukra és ez távolivá teszi a mindenkori most hétköznapi történéseit.

 

Az Elvtársak (2010) azok a zsidó férfiak és nők, akik hűen szolgálták hazájukat, a Szovjetuniót a II. világháborúban, ám később a nem múló antiszemitizmus hatására emigrációba kényszerültek. Identitásuk alapja ma is az egyenruha, a kitüntetések, lakásaik mintha nem is New Yorkban lennének, hanem a régi Szovjetunióban. A The New York Times írta róluk: „zsidóként elszenvedték a háború borzalmait és a háború utáni szovjet antiszemitizmust is. Soha többé nem lesznek elkötelezettek sem a Szovjetunió sem a Vörös Hadsereg iránt. Ami leginkább összeköti őket az egymás iránt érzett tisztelet. ” A Második Világháborús Orosz- Zsidó Veteránok és Hadirokkantak Szövetségét 1995-ben alapította 30 orosz zsidó veterán. A szövetségnek ma 3000 tagja van New Yorkban.

A Sorstársak (2011) leszerelt orosz zsidó katonái a zöldkártya reményében léptek be az Egyesült Államok hadseregébe. Egyenruhájukat, háborús kitüntetéseiket és a szolgálati éveket szeretnék elfelejteni. Nem büszkék tetteikre, nem akarnak mesélni a háborúról, a háború borzalmairól. 2011-es adatok szerint 17.000 nem amerikai állampolgár szolgált az amerikai hadseregben. Nagy részük Dél és Közép-Amerikából, Kelet- Európából, és a volt Szovjetunió tagállamaiból származik.

Szabadságharcosok (2011) Az 1848-49. évi szabadságharcban az akkor még jogfosztott hazai zsidóság számarányát messze meghaladóan vett részt. Érdemeikért a Szegedre menekült Országgyűlés mondta ki egyenjogúsításukat. A 48-as szabadságharc zsidó honvédjeire ma a Magyar Zsidó Szabadságharcosokért Emlékbizottság emlékezik március 15-i ünnepségein. 1956-ban a forradalom oldalán számos magyar zsidó harcolt, sőt nem kevesen életüket adták az ország függetlenségéért. Apró József a kispesti nemzetőrség egykori vezetője alapította meg többedmagával a Magyar Szabadságharcos Világszövetséget, melynek célja az 56-os zsidó veteránok erkölcsi és anyagi támogatása, valamint olyan rendezvények megszervezése, ahol a forradalom értékei torzításmentesen jelennek meg.

 

Barakonyi Szabolcs: Mért szebb itt a virág? (2011-2012)

2011-ben voltam André Kertész ösztöndíjas. Ezzel pénzt és szállást kaptam Párizsban, a pályázat ottani munkára szólt. Én egy ideje azonban itt dolgozom, a munkáimat Magyarországról készítem. Az ösztöndíj viszont nagyon csábító volt, ezért pályáztam meg. Mivel nem szeretek csak úgy ott dolgozni, fontos volt, hogy az anyag mégis Magyarországról szóljon, és a felvetett probléma időszerű legyen. 2006-ban jártam először Párizsban. Szerencsém volt, mert rögtön kiállítani mentem, és úgy alakult, hogy volt is érdeklődés a munkáim iránt. Akkor elgondolkodtam, mi lenne, ha egy időre odaköltöznék. Hosszas vívódás után döntöttem úgy, hogy maradok. Ebben benne volt, hogy itt szeretek dolgozni, munkáimat Magyarország, a magyarságom inspirálja. Ezért döntöttem úgy, hogy az ösztöndíjamat is megpróbálom arra használni, amit erről tudok, ami engem is foglalkoztat.
Párizsban is a magyarságom maradt az az alap, amiből kiindultam, amit ismertem. A saját generációmból való magyarok párizsi életére voltam kíváncsi,
művészekre, vagy művészettel foglakozókra. Végül kilenc embert választottam, néhányukat már ismertem, és a segítségükkel ismerhettem a többieket is. Ez egy kicsit terápia is volt nekem, mások nehézségeivel vigasztalódtam, mert úgy döntöttem, ahogy.

Haver pólók Haver t-shirts

flattr this!

Neked melyik kéne? Te mennyit fizetnél érte?

A póló vásárlással a Haver Alapítvány működését támogatod! Jelezz nekünk a facebookon (https://www.facebook.com/events/485491998181094/) vagy emailben (haver@haver.hu).

 

Én Te Mi X2 – Cernov Mircea fotókiállítása

flattr this!

Én Te Mi X2 – Cernov Mircea fotókiállítása

Március 24.  -  április 2. , a kiállítás megtekinthető minden nap 12-tól 19 óráig.

Kiállítás megnyitó március 24. 18:00

Klauzál tér 13., Budapest  1072

Negyed6Negyed

Kapcsolódó informális oktatási programok, a Haver Alapítvány szervezésében:

március 29. péntek 14:00
április 2. kedd 16:30
(korosztály 16+, 90 perces beszélgetések/foglalkozások)
Hányféle identitás létezik? Az identitás személyes ügy vagy közösségi? Ki határoz meg minket: saját magunk vagy mások, vagy netán mindkettő egyszerre? Hol húzódik a határ? Sokfélék vagyunk, és sokféleképpen határozhatjuk meg önmagunkat. Anyának, vegetáriánusnak, tanárnak vagy vallásosnak lenni minden anya, vegetáriánus, tanár vagy vallásos ember számára mást jelent. Identitásainkat több minden formálhatja: nemzettudatunk, kultúránk, családunk, szakmánk, de ez önmagában még nem jelenti azt, hogy haza, kultúra, család vagy szakma ugyanaz mindannyiunk számára. Identitásaink árnyalatokban válnak csak igazán láthatóvá, saját magunk számára is érzékelhetővé. Ha az árnyalatok sokszínűségét felismerjük, többé nem a mást, hanem a közöst látjuk meg könnyebben. Ki zsidó, és mi a zsidó identitás: Vallás? Nép? Kultúra? Sorsközösség? Mi van, ha valakinek egyik sem? És ki határozza meg egyáltalán mi az, hogy zsidó?
A nem zsidókhoz hasonlóan a zsidók is sokfélék. Zsidó identitás is többféle létezik, hiszen nem minden zsidó éli meg ugyanúgy a zsidóságát. Vannak vallásosak és nem vallásosak, vannak hagyománykövetők és vannak, akik inkább más vallások hagyományait gyakorolják. Vannak olyanok, akik egyszerre a ünneplik a hanukát és a karácsonyt is, és vannak olyanok, akik egyiket sem. Vannak zsidók, akiknek fontos Izrael, és vannak, akiknek nem. Vannak, akik számára a zsidóság fontos identitáskérdés, és vannak olyanok is, akiket egyáltalán nem érdekel. Amellett, hogy valahogyan vélekednek a zsidóságról és saját zsidó identitásukról, számos más dolog is meghatározza őket: családjuk, szakmájuk, hobbijaik, politikai beállítottságuk, ízlésük stb. Száz meg száz dolog választ el és fűz minket össze zsidóként és nem zsidóként is. Ha hajlandók vagyunk a különbségeket nem másságként látni és érzékelni, lehetőségünk nyílik feltárni és átélni mindazt a sokszínűséget, ami körülvesz minket, és ami alakítja közösségeinket, társadalmunkat.
A kiállításon látható képek, többek között, a fentebb említett identitáskérdésekre is reflektálnak. Zsidó identitású embereket látunk különböző személyes és szociális terekben hétköznapi vagy éppen kevésbé hétköznapi szituációkban: munka közben, kikapcsolódás, tanítás, tanulás, imádkozás közben. Nézőként és befogadóként különleges pozíciónk van, hiszen a fotók betekintést adnak olyan terekbe is, amelyek többségünk számára egyébként rejtve maradnak.
A Haver Alapítvány immáron több mint 10 éve tevékenykedik az informális oktatás területén. Az Alapítvány önkéntes oktatói elsősorban középiskolai és egyetemi tanulóknak tartanak interaktív órákat a zsidóság és a zsidó identitás témájában. A Haver Alapítvány fő missziója, hogy foglalkozásai segítségével szembeszálljon az előítéletes gondolkodással, az antiszemitizmussal és a diszkriminációval. Valamennyi oktatási anyagunk a tolerancia és a megértés szellemiségében jött létre: foglalkozásainkkal a párbeszéd megteremtésére és elősegítésére törekszünk, valamint arra, hogy a résztvevő fiatalok szabadon oszthassák meg az identitás és a kultúra területén szerzett tapasztalataikat, élményeiket, ezzel is hozzájárulva a sokszínűség mint össztársadalmi érték átéléséhez és elsajátításához.haver.hu
facebook.com/HaverAlapitvany

Eastern European Antisemitism

flattr this!

JOURNAL for the STUDY of ANTISEMITISM
Volume 4, Issue #2, 2012
Eastern European Antisemitism
Guest Editor: András Kovács

http://haver.hu/wp-content/uploads/2013/03/Eastern-European-Antisemitism-2012-AK.pdf

Domina Kristóf a Haver-szalonban

flattr this!

Múlt csütörtökön Domina Kristóffal, az Athena Intézet vezetőjével beszélgettünk a Haver-szalon című programsorozat keretében. Kristófot a magyarországi és európai gyűlöletcsoportokról, a politikai elit, a társadalom felelősségéről, valamint a szélsőségesek elleni lehetséges fellépésről kérdeztük. Kimerítő és tanulságos beszélgetés volt.

A 2010-ben alapított Athena Intézet első sorban hazai gyűlöletcsoportok feltérképezésével, nyomon követésével foglalkozik, kutatásokat és elemzésekkel publikál a témában. A döntéshozók felé címzett tevékenysége mellett, az intézet részt vállal a demokratikus szellem megerősítésében és a társadalmi diskurzus formálásában.

Kristóf először az intézmény alapításáról, az előzményekről és a kezdetekről beszélt: ennek kapcsán elmondta, hogy első sorban a romagyilkosságok és a megfelelő reakciók hiánya szolgált fő motivációval egy ilyenfajta – az Egyesült Államokban régóta működő kutatóintézetekhez hasonló  -  független intézet, az Athena elindításához. Beszélt a kezdeti és a máig tartó kihívásokról, valamint az Athena két és fél év alatt bejárt útjáról a politikában és a közbeszédben.


A gyűlöletcsoportokról hazai és nemzetközi, főleg európai viszonylatban is szó esett. Az elhangzottak alapján elmondható, hogy a szélsőséges csoportok elterjedése és megerősödése Európában tendencia szerűen történt és történik folyamatosan. A gyűlölet-bűncselekmények szerte a kontinensen elszaporodtak, ugyanakkor az egyes országok közti különbségeket, a politikai elit, a társadalom és a média reakcióinak különbözőségében is érdemes vizsgálni.


A gyűlöletcsoportok és gyűlölet-bűncselekmények témájához kapcsolódó jogi és rendészeti kérdéseken kívül szó esett arról is, hogy milyen más eszközökkel léphetünk fel (akár mi magunk is)  a szélsőségek ellen. Kristóffal egyetértettünk abban, hogy a többségi társadalom reakciója, proaktivitása hatékony eszköz lehet mindebben. Természetesen ebben az oktatásnak, a kritikus gondolkodás és a vitakultúra fejlesztésének kiemelt szerepe van.

Schmidt Mária, Ara-Kovács Attila és Balavány György vitája egy Wallenberg-konferencia kapcsán

flattr this!

 

Wallenberg, a zsidók és amerikaiak ügynöke  (Ara-Kovács Attila publicisztikája)

Különös akusztikája van a svéd diplomata gyalázásának a Fidesz-közeli értelmiségi megnyilatkozásokban. E körök a jelek szerint semmi kivetnivalót nem találnak saját funkcionális vagy – ha a fiatalabb nemzedéket vesszük – posztmodern rasszizmusukban.

A bécsi Diplomataakadémia adott otthont nemrég egy tanácskozásnak, melyet a rendezők az épp száz éve született Raoul Wallenberg emlékének szenteltek. Svédország, Ausztria és Magyarország nagykövete közösen vállalta a rendezvény védnökségét, ahol előadást tartottak a téma avatott szakértői, svéd, német és amerikai történészek. A Wina című bécsi zsidó lap beszámolója szerint azonban mindennek dacára a rendezvényt korántsem az emelkedett szellemiség jellemezte. A hetvenezer magyar zsidót megmentő svéd diplomatáról szóló méltó megemlékezést ugyanis Schmidt Mária, a Terror Háza igazgatója – elismételve kormányának a témával kapcsolatos, Horthy-kultuszos interpretációját – egészen ellehetetlenítette. Mondandója – a lap beszámolójának címét idézve – nem volt se több, se kevesebb, mint „a zsidóság jól becsomagolt gyalázása”.

Schmidt mindenekelőtt kijelentette: „Ami a zsidósággal 1944 márciusát, Magyarország német megszállását követően történt, nagy tragédiának számít. Ám addig ők lényegesen jobban éltek, mint európai hitsorsosaik.” A történész – a jelen lévő szakértők felháborodására – nem tulajdonított túl nagy jelentőséget annak, hogy több, a zsidóságot súlyosan diszkrimináló törvény született ezt megelőzően is Magyarországon. Schmidt érzékeltette, hogy szerinte inkább a zsidóság követett el illojalitást, amivel kivívhatta maga ellen a sorsot, elvégre a cionista mozgalmakban való részvétele a két világháború között identitásának kettősségét jelezte, ami – szerinte – visszaköszön a háborút követően a zsidó kommunista funkcionáriusok magatartásában is. Ami pedig Wallenberget illeti, Schmidt szerint őt a zsidó-amerikai Joint fizette, és egyébként is, ma már köztudott, hogy az amerikai titkosszolgálatnak, az OSS-nek dolgozott.

Hogy Wallenberg kapcsolata az amerikai és brit titkosszolgálatokkal milyen mélységű és jellegű volt, azt mindmáig nem sikerült teljes egészében tisztázni, ugyanis ez mindenekelőtt a svéd diplomatát letartóztató – majd nagy valószínűséggel meggyilkoló – orosz titkosszolgálat, az NKVD utólagos vádaskodásaira épül. Más kérdés, hogy milyen akusztikája van mindennek a Fidesz-közeli értelmiségi megnyilatkozásokban. E körök a jelek szerint semmi kivetnivalót nem találnak saját funkcionális vagy – ha a fiatalabb nemzedéket vesszük – posztmodern antiszemitizmusukban. Bizony, a rasszizmus eltűrése az az ár, amit mindenkinek meg kell fizetni, aki csatlakozni akar a mai magyar politikai jobboldalhoz.

Egyébként közel egy időben azzal, hogy Bécsben Schmidt kifejtette véleményét az amerikai ügynök Wallenbergről és az általa megmentett „kettős identitású” zsidókról, Navracsics Tibor miniszter Washingtonban, a Kongresszus épületében megkoszorúzta Raoul Wallenberg szobrát. E tett hitelességének mértéke – különösen annak fényében, amit a Terror Házának igazgatója megosztani volt szíves hallgatóságával – körülbelül annyit ér, mint az a bírálat, amit a kiváló államférfi Bayer cigányozása kapcsán az ATV-ben hallatott, hogy aztán rá egy napra azt maradéktalanul visszaszívja.

http://magyarnarancs.hu/diplomaciai_jegyzet/wallenberg-a-zsidok-es-amerikaiak-ugynoke-83471

Schmidt Mária reagál

Ez év januárjában valóban részt vettem Bécsben a Diplomatische Akademie és a magyar, valamint a svéd nagykövetség által rendezett konferencián, melyet Raoul Wallenberg születésének 100. évfordulója alkalmából tartottak. A konferencián, a rendezők kérésének eleget téve, kitértem a magyar zsidóság shoa előtti helyzetére is. Előadásomat német nyelven tartottam. A teljes szöveget ezt követően elhelyeztem a honlapomon. Sajnálom, hogy Ara-Kovács Attila, aki nem vett részt a fenti rendezvényen, és előadásomat sem olvasta el, egy elfogult cikk minden alapot nélkülöző állításaira hagyatkozik (Ara-Kovács Attila blogbejegyzése itt olvasható – a szerk.). A németül nem olvasó közönség is megtalálhatja honlapomon azokat a magyar nyelvű tanulmányaimat, amelyekből a német nyelvű előadás szövegét összeállítottam. A németül értők meggyőződhetnek róla, hogy a cikk állításával szöges ellentétben a legnagyobb tisztelet, sőt szeretet hangján beszéltem Wallenbergről. Sem Ara-Kovács beszámolója, sem az általa ismertetett cikk nem idézi egyetlenegy mondatomat sem; véleményüket, benyomásukat nem támasztják alá az általam elmondottak. A magyar–zsidó kettős kötődést elemezve például épp a magyar cionista mozgalmak gyengeségét emeltem ki. Nem írtam, hogy 1944-ig a zsidóság „jobban élt”, mint más országokban, hanem azt állítottam, hogy a zsidók Magyarországon a náci megszállásig nem voltak közvetlen életveszélyben, s ezt Komoly Ottónak, a Magyar Cionista Szövetség elnökének 1943. július 2-án kelt beadványával, illetve Roosevelt elnök szavaival támasztottam alá. Komoly írta: „a zsidóságot … nem érte az a rettenetes sors, amelyben a szomszédos országok zsidóságának volt része…” Nagyon méltatlannak érzem, hogy ebben a fájdalmas ügyben alaptalan rágalmak ellen kell védekeznem. Megvallom, rosszallom, hogy anélkül közölték ezt az írást, hogy utánajártak volna a tényeknek.

Engedelmükkel idemásolom az internetes címet, ahol németül értő olvasóik megtalálják előadásom szövegét. Az oldalon a témába vágó magyar nyelvű tanulmányaimmal is megismerkedhetnek.

http://www.schmidtmaria.hu/szakma/eloadasok/ungarn_in_dem_schichsalss.html

http://magyarnarancs.hu/olvasoi_levelek/schmidt-maria-reagalt-83528

 

Hazugság és gyűlölködés a Magyar Narancsban (Balavány György blogposztja)

Ha ilyen mondatokban beszélünk, akkor vége van, lehúzhatjuk a redőnyt, és nem marad más, mint a tajtékzó, vak, feneketlen gyűlölet.

A Magyar Narancsban minap  megjelent cikk Wallenberg, a zsidók és amerikaiak ügynöke címen egy bécsi lapra hivatkozva azt állítja, hogy Schmidt Mária – és vele a „jobboldal” – megbecstelenítette a zsidómentő Raoul Wallenberg emlékét, és nyilvánosan „gyalázta” a zsidóságot.

„Schmidt mindenekelőtt kijelentette – írja – : „ami a zsidósággal 1944 márciusát, Magyarország német megszállását követően történt, nagy tragédiának számít. Ám addig ők lényegesen jobban éltek, mint európai hitsorsosaik.” A történész – a jelen lévő szakértők felháborodására – nem tulajdonított túl nagy jelentőséget annak, hogy több, a zsidóságot súlyosan diszkrimináló törvény született ezt megelőzően is Magyarországon. Schmidt érzékeltette, hogy szerinte inkább a zsidóság követett el illojalitást, amivel kivívhatta maga ellen a sorsot, elvégre a cionista mozgalmakban való részvétele a két világháború között identitásának kettősségét jelezte, ami – szerinte – visszaköszön a háborút követően a zsidó kommunista funkcionáriusok magatartásában is. Ami pedig Wallenberget illeti, Schmidt szerint őt a zsidó-amerikai Joint fizette, és egyébként is, ma már köztudott, hogy az amerikai titkosszolgálatnak, az OSS-nek dolgozott.”

Mondanám, hogy a szerző téved, de a helyzet súlyosabb: hazudik. Az eredeti szöveg itt található. Schmidt – mint egyébként soha – ezúttal sem mondott rosszat a zsidóságról. Mint mindig, ezúttal is elítélően szólt a zsidótörvényekről. Nem mondta és nem érzékeltette, hogy a zsidóság a legkisebb mértékben is okolható lenne a holokausztért. Az, hogy ’44 előtt kevesebb retorzió érte a zsidóságot Magyarországon, mint például Romániában, tényállítás, amit egyébként egy mártír cionistától idéz.  A magyaroszági cionistákat (ezt a témát igen jól ismeri) épphogy asszimiláns csoportnak írja le, tehát az ellenkezőjét álltíja, mint amit a Narancs-cikk neki tulajdonít. Wallenberg (máig sem egészen tisztázott) kapcsolata az OSS-szel közhely, aminek nincs jelentősége a szerző által vizionált „jobboldali körökben”. (Nem is igen tudják.) Schmidt nemcsak hogy nem inszinuálta a svéd diplomatát, hanem hősként és példaképként méltatta.

Ám Magyar Narancs cikkírója még tovább megy, ezt állítva:  „bizony, a rasszizmus az az ár, amit mindenkinek meg kell fizetni, aki csatlakozni akar a mai magyar politikai jobboldalhoz.” Ezt a mondatot elolvastam párszor, mire elhittem, hogy egy újságíró képes volt leírni, egy szerkesztő pedig leokézni.

A jobboldal eredendő rasszizmusa elkeserítően ostoba mítosz, akár a balosok idegenszívűsége, a zsidók kalmárlelkűsége, a cigányok bűnöző volta, a katolikusok pedofíliája, az arabok erőszakossága és így tovább. De a cikkíró ezen is túlmegy: azt álltja, mindenkinek kötelező a rasszizmus, aki jobboldali akar lenni. Ezzel szemben még érvelni is fölösleges, ez egyszerűen hazugság, sőt gyűlölet-bűncselekmény, a társadalom egyik felének morális megsemmisítése. Ha ilyen mondatokban beszélünk, akkor vége van, lehúzhatjuk a redőnyt, és nem marad más, mint a tajtékzó, vak, feneketlen gyűlölet. Akkor csak pusztítjuk egymást  tovább, míg az esélye is elvész, hogy valaha normálisabb Magyarországon élhessünk.

Én nem vagyok sem liberális, sem balos, sem jobbos. (Konzi talán, ha az az ideológia-kritikát, a dinamikus reflexiót, a valóságból való kiindulást és a nem-dogmatikus elvhűséget jelenti). Biztos vagyok benne, hogy nem csak a „jobb”-, hanem az ún. baloldalliberális oldalon, és a Magyar Narancs újságírói közt is többségben vannak a tisztességes, jóakaratú emberek, akik elborzadnak ilyen mondatoktól: „a rasszizmus az az ár, amit mindenkinek meg kell fizetni, aki csatlakozni akar a mai magyar politikai jobboldalhoz.” Ilyen mondatokat leírni bűn. Ha pedig már leírattak, az ilyen mondatokat meg kell bánni és bocsánatot kell értük kérni.

TISZTELT LÁTOGATÓK, ARA-KOVÁCS ATTILA, AZ IDÉZETT CIKK SZERZŐJE IDŐKÖZBEN EGYES ÁLLÍTÁSAIÉRT ELNÉZÉST KÉRT. RÉSZEMRŐL AZ ÜGY LEZÁRVA. IGEN JÓ LENNE, HA NEM CSAK A VÁDASKODÁS, DE AZ ÖNREFLEXIÓ KULTÚRÁJÁT IS SIKERÜLNE MEGTEREMTENÜNK. ÉN EBBEN ARA-KOVÁCS ATTILÁT, HA NINCS ELLENE KIFOGÁSA, INNENTŐL PARNERNEK TEKINTEM.

http://balavanyposzt.blog.hu/2013/02/06/hazugsag_es_gyulolkodes_a_magyar_narancsban

 

 Önmagam revíziója (Ara-Kovács Attila kiigazítása)

Való igaz, ideje megkövetnem – még ha utóbb is – mindenkit a sietség okozta pontatlanságomért, amely valóban alkalmas rá – miként Balavány György írta –, hogy növelje a gyűlölködés kultúráját. Az inkriminált mondatnak (az eredeti szöveg itt olvasható) ugyanis így kellett volna szólnia:

„A rasszizmus ELTŰRÉSE az az ár, amit mindenkinek meg kell fizetnie, aki csatlakozni akar a mai magyar politikai jobboldalhoz”.

Ha a hiányzó szót hozzáteszem, körültekintőbben fogalmazok, akkor kiderülhetett volna, hogy a Fidesz Bayer körüli pávatáncára gondolok, továbbá  nem Schmidt Máriát rasszistázom, hanem őt is pávatáncosnak gondolom. Hiszen ő – Gömbös rehabilitálója – találta fel és valósította meg a Terror Házában is azt a rasszizmusmentegető, történelemhamisító koncepciót, amely Magyarország függetlenségének elvesztését 1944-re datálva felmenti az akkori kormányokat a holokauszt előkészítésének, a zsidóság jogfosztásának bűnrészessége  alól.  Ez a koncepciója, amely immár az Alaptörvénybe is utat talált. S ma már a rasszizmusmegtűrő pávatáncosoknak elegendő bedobniuk a kulcsszót – „1944 után nem védtük meg a zsidókat” –, hogy eleget tegyenek a Jobbik-közönséget csábítgató vonalnak. Bizony – Balavány olvasata itt hibás – ezt a táncot járta Schmidt Mária Bécsben is, ahogyan mindig, mióta az Orbán-rezsim házi történésze lett.

Megkövetek tehát mindenkit, aki úgy értette, hogy a jobboldali ember mint olyan, mind rasszista. Természetesen épp azt a feltevést kockáztattam meg, hogy nem az, de a pártfegyelem nem engedi meg neki, hogy hangosan, egyértelműen a pokolba küldje ezt az új magyar mételyt, amely a FIDESZ radikális manővereinek, „egy a zászló” politikájának túszaként tartja fogva a nem rasszista jobboldaliakat.

Schmidt Mária ennek a problémának csak a része, és nem a megoldásé. Ezt kellett volna írnom.

http://magyarnarancs.hu/diplomaciai_jegyzet/onmagam-revizioja-schmidt-ara-kovacs-83549

 

Szabad kommentárok – Schmidt Mária Bécsben (Marta S. Halpert történész reflexiói)

Mit és hogyan mondott Schmidt Mária a bécsi Wallenberg-konferencián? Megkérdeztük a bécsi Wina újságíróját.
A bécsi Wallenberg-konferenciáról a Wina magazinban közzétett cikk szerzője, Marta S. Halpert nyilatkozott lapunknak. Schmidt Mária előadásával kapcsolatban a következőket tudtuk meg tőle:

„Átolvastam a Schmidt Mária honlapjára feltett szöveget, amit általában egyezőnek találtam azzal, amit a Raoul Wallenberg születésének századik évfordulójára rendezett konferencián is elmondott. Szeretném ugyanakkor hangsúlyozni: bár a történész felolvasta a szöveget, néha szabad kommentárokat fűzött hozzá, s ezek az elmondottak értelmezésekor sokkal fontosabbak voltak, semhogy most utóbb mellőzhetők lennének.

Számomra egyébként a jelenlegi – mondom – nem teljes szöveg is tartalmazza azokat a megközelítéseket, amiket egy zsidó inszinuációkét vagy súlyos sértésként értékelhet. Itt van mindjárt az identitás kérdése. Schmidt azzal, hogy a zsidóságot összekötötte a kettős identitással, megkérdőjelezte e közösség magyarságát; egyértelműen átszüremlik a szövegen, hogy ő Trianon előtt a zsidókat monarchistáknak tartotta, Trianon után pedig kommunistáknak.

Szintén fontosnak tartom a szöveg kapcsán megemlíteni mindazt, amit Schmidt elfelejtett megosztani hallgatóságával; azt, hogy nem a harmincas évek végén, nem a negyvenes években kezdődött Magyarországon a zsidók jogfosztása. A Winában megjelentetett cikkemben említést tettem Kovács M. Mária hézagpótló kutatásairól, amelyek áttekintik a diszkriminációs törvénykezést a Horthy-korszak kezdeteitől annak végnapjaiig. Ezek ma már kötetben is olvashatók, Schmidt Mária viszont azt a benyomást keltette, hogy a bajt a zsidókra mindössze a háború hozta, s a német megszállás tetézte azt be.

A szimpóziumra a világ legnevesebb Wallenberg-kutatói kaptak meghívást, s ennek megfelelően az orosz titkosszolgálat archívumának képviselője éppúgy, mint a svéd, amerikai vagy más kutatók komoly szakmai anyagokkal bővítették a megjelentek ismereteit. Egyedül Schmidt Mária dolgozata tért el ettől, munkája ugyanis kifejezetten politikai állásfoglalás volt, politikai magyarázatokat adott, ezért tendenciózussága sokunknak feltűnt. Egy efféle keretbe állítva a wallenbergi életet és életművet kifejezetten provokatívnak tűnt, amikor Schmidt zsidó szervezetek és az akkori amerikai titkosszolgálat, az OSS ügynökének, megbízottjának nevezte a svéd diplomatát. Előadása után, többedmagammal erre rá is kérdeztem, mire ő annyit válaszolt: Nagyon helyeslem, hogy ekként lépett fel, bárcsak többen lettek volna.”

http://magyarnarancs.hu/belpol/schmidt-wallenberg-83548

Visszajelzés Haver-foglalkozás után, január 2013.

flattr this!

“Kedves Bence!
Nekünk is nagyon jó volt, hogy jöttetek, a tanítványaink is, amennyire láttam, nagyon élvezték a foglalkozást.
Nagyon fontos munkát végeztek, és pedagógiailag is nagyon jól – sokat jelent a diákoknak a nyitottságotok, kíváncsiságotok, őszinteségetek, és a példátok is, hogy fiatalok vagytok, csak kicsit idősebbek, mint ők, de már egy ilyen program létrehozóiként és alkotóiként tesztek azért, ami fontos Nektek. Minél több ilyen program kéne, ahol sokféle embert testközelből, beszélgetés során ismerhetnek meg – nagyon kíváncsiak, és az ezekhez hasonló beszélgetések, foglalkozások hozzájárulnak ahhoz, hogy önálló véleményalkotók, felelős állam- és világpolgárok:), és döntési szabadságukkal jól élő, tájékozottabb, nyitottabb emberek legyenek. Azt az örömöt nem is említve, hogy valaki kíváncsi rájuk igazán – a mi sulinkban, remélem, ez nem ritkaság, de minden valódi találkozás gazdagítja az embert és örömmel tölti el. És felvillant valamit abból is, mi mindent kezdhetnek az életükkel, mennyi út van.
Kívánom, hogy továbbra is sok örömötöket leljétek a munkátokban, várjanak Rátok szép kihívások és sok-sok visszaigazolás, hogy Tőletek is jobb lesz a világ!:)

Üdvözlettel
S.Zs.”

Haver-foglalkozás

Haver-foglalkozás

Holokauszt Magyarországon

flattr this!

www.holokausztmagyarorszagon.hu

www.holokausztmagyarorszagon.hu

Faludy György, a tanító

flattr this!

Novemberben volt 50 éve, hogy Faludy György önéletírása, a Pokolbéli víg napjaim először napvilágot látott. A magyarországi cenzúra miatt elsőként Angliában My happy days in hell címmel, majd ezt követték a német, dán és francia fordítások. Faludy a második világháború után egy demokratikus Magyarország reményében hazatért, és írói valamint újságírói tevékenysége mellett rövid időre aktív szerepet vállalt mint tanító-oktató. A Pokolbéli víg napjaimban, mely Magyarországon csak 1989-ben jelenhetett meg, ezekről az élményeiről is mesél a költő. Az oktatásról és a közös tanulásról vallott elképzelései még ma is aktuálisak, sőt talán egyre inkább azok.

„1946 nyarának legidillikusabb négy hetét Siófokon töltöttem, ahová vagy 60 parasztfiúval és lánnyal, munkással, értelmiségivel – javarészt 16-18 közti fiatalokkal – a Népszava teherautói vittek le bennünket. Két egymás melletti, elhagyott romvillában ütöttük fel szállásunkat a vízparton. Amikor először leültem a tó apró fodrai mellé, kissé elszontyolodtam. Annyi vizet láttam időközben! A Földközi-tengert, az Atlanti-óceánt, a Sargasso-tengert, a Csendes-óceánt, a Korál-tengert, az Arafurát, a Sárgát, a Dél-kínait: és mennyi tavat meg tengerszemet! Színekben, természeti szépségben, változatosságban mindegyik különb a Balatonnál. Most ezzel kell beérnem mindhalálig. Az, hogy az ember nem utazhat külföldre, a levegőben lógott, természetesnek tűnt. Egyetlen módja lett volna, hogy diplomáciai posztot kilincselek ki magamnak – amihez nem volt kedvem. Kis kamrában laktam, petróleumlámpával a falon. Éjjel szalmazsákon ültem, ölembe fektetett deszkán írtam vagy olvastam tücsökzenére és nagy, puha szárnyú lepkékkel arcom körül. A tábor réges-rég aludt. Reggel én keltem utoljára, amikor tanítványaim túl voltak már az első fürdésen. Egy nagy fa árnyékába ültettem őket, míg én a napon sétáltam föl-alá, és beszéltem hozzájuk. A háborús évek szellemi nyomora után a fiatalok kíváncsian és reménykedve nézték az életet. Ilyen kíváncsiságot amerikai katonabajtársaim közt nem láttam: de itt Magyarországon hiányzott az előre elkészített társadalom, melybe odaát mind be akartak illeszkedni, vagy már be is illeszkedtek. Talán azt várták, hogy egy ideológiát verek a fejükbe – mert körös-körül ez történt mindenütt. Egy ideológiát, melyet elfogadnak, mint a jezsuiták tanítványai a múltban, mert elutasításához nem elég okosak és műveltek még.
Lehet, hogy jobban szolgálom őket, ha ezt teszem. De erre nem voltam képes. Nem adatokat és elméleteket szándékoztam fejükbe verni, hanem meg szerettem volna őket tanítani gondolkodni. A magyar történelemről, a külvilágról, irodalomról, költészetről beszéltem, vagy inkább beszélgettem velük. Ellentmondásra és vitára ingereltem őket, tudomásukra hoztam, hogy minden problémájukkal hozzám fordulhatnak, éjjel is felkelthetnek. Vitorrino da Feltre módszereit és Guarino mantuai iskoláját próbáltam utánozni. Alighanem ez volt az oka, hogy mindnyájan jól éreztük magunkat. [...] Délután szabad idő, utána egyórás előadás, vacsora, tábortűz énekléssel, versmondással. Aztán a sötétben, deszkákra kapaszkodva – csónakot a hadak nem hagytak maguk mögött a Balaton partján – jó messze kiúsztunk a vízbe. Itt utazásaimról, Párizsról, Amerikáról, a háborúról meséltem, vagy beszélgettem és vitatkoztam tanítványaimmal, akiket sikerült ellentmondásra tanítanom.”

Haver – Módszerek és Eredmények

flattr this!

Haver a Telepy Károly Gimnáziumban

flattr this!

 

Szerdán Identitás-foglalkozást tartottunk a IX. kerületi Telepy Károly Gimnáziumban. Már az első pillanattól kezdve érezhető volt, hogy az iskolát kellemes, befogadó légkör hatja át. Érkezésünkkor az osztályfőnök és az igazgatónő barátságosan köszöntött minket, és később a diákok is hasonlóan barátságosan fogadtak minket. Az órát egy 8. osztályos csoportnak tartottuk meg, ahol a diákok az átlagnál érettebbek, tájékozottabbak és konstruktívabbak voltak. Az óra nagyobbik részében a fiatalok vitáztak egymással, intelligens vélemények hangoztak el, repkedtek az érvek és ellenérvek, kulturált keretek között folyt a párbeszéd. Bár minden Haver-foglalkozás egy külön élmény, vannak órák és osztályok, ahol az önkéntesek különösen jól érzik magukat – a szerdai alkalom pont ilyen volt. További képek itt.




©Haver Alapítvány * nyilvántartási szám: Pk. 63.543/2002 * adószám: 18494259-1-42 * cím: Budapest 1075, Károly krt. 25. I/4. * kapcsolat: 36 30 2225559 * haver@haver.hu * ügyvezető: Cernov Mircea, mircea.cernov@haver.hu