Vonatok indultak Auschwitzba

Tags: , , , , ,

1944. május 14-én indultak el az első vonatok Nyíregyházáról az auschwitzi koncentrációs táborba. A márciusi bevonuláskor még nem voltak részletesen kidolgozott tervek, a magyarországi zsidóság jogfosztása, elhurcolása és meggyilkolása mégis döbbenetesen gyorsan és gördülékenyen zajlott.

Az 1944. március 19-én bekövetkezett német megszállást megelőzően a magyarországi zsidóság helyzete összességében kedvezőbb volt, mint a németek által uralt Európa többi részén, ahol a gettók létrehozása és a deportálás volt napirenden. A „biztonság” Magyarországon elsősorban azt jelentette, hogy a második világháborút megelőzően megnövekedett országterületen mintegy 800 ezer főre tehető zsidóság életét és személyes szabadságát jellemzően nem fenyegette közvetlen veszély. A magyarországi zsidóság azonban már a németek bejövetele előtt is jelentékeny veszteséget szenvedett: a kamenyec-podolszkij-i mészárlás, az újvidéki razzia és a hadköteles korú zsidó férfiaknak kötelezővé tett fegyvertelen, ám gyakran nagyon veszélyes munkaszolgálat a becslések szerint 34 ezer áldozatot követelt.

A magyarországi zsidóság társadalmi szerepvállalását már az 1938-ban elfogadott első, majd az 1939-ben elfogadott második zsidótörvény jelentősen korlátozta. Az 1940-es évek elején aztán – egyebek mellett – megtiltották a zsidók és nem zsidók házasságát, majd törvényt alkottak a zsidó tulajdonú termőföldek átvételéről is. A magyar társadalom számára tehát megszokottá vált a zsidóság fokozatos jogfosztása, korlátozása. A diplomáciai iratokban egyébként egészen 1942 közepéig nincs nyoma annak, hogy mindez német nyomásra történt volna. 1942-től azonban egyre jobban kezdte követelni a német kormány a magyar kormánytól a „zsidókérdés megfelelő rendezését”.

Megfosztás az emberi jogoktól

A megszállás előtt a németeknek nem voltak konkrét, részletesen kidolgozott terveik a magyarországi zsidók sorsát illetően, más országokban azonban már bőséges tapasztalatot szereztek arról, hogyan lehet végrehajtani a zsidóság deportálását. Szándékuk Magyarországon is egyértelmű volt: minél több zsidót akartak deportálni minél rövidebb idő alatt. A feladat minden eddiginél nagyobb volt a német hatóságok számára, hiszen Magyarországon 800 ezer zsidó élt, ráadásul 1944-ben már megfelelő kapacitás sem állt rendelkezésükre ilyen méretű művelethez. Sok múlott tehát azon, hogy – a megszállás általános koncepciójával összhangban – hogyan tudnak együttműködni a magyar hatóságokkal és milyen tempóban milyen intézkedésekre tudják rávenni a magyar kormányt.

zsidomentes

A megszállás első napjaiban Budapestre érkezett Adolf Eichmann, a Birodalmi Biztonsági Főhivatal (RSHA) zsidóügyekkel foglalkozó osztályának SS-tiszt vezetője is, nagyjából 150 emberével, akikkel a megszállás előtti napokban a mauthauseni koncentrációs táborban tartottak előkészítő értekezletet. Eichmann a zsidók deportálásának tapasztalt szakembere volt. Feladata ennek megfelelően abban állt, hogy mindent megtegyen azért, hogy a magyarországi zsidók korlátozása és deportálása gördülékenyen történjen. Önálló döntési jogköre kevés volt, hiszen a megszállás jellegéből következően minden ügyben a magyar kormánynál kellett elérnie a megfelelő intézkedést. Tevékenységét támogatta közvetlen magyarországi felettese, Otto Winkelmann, aki a német biztonsági erők magyarországi parancsnoka volt. Segítségére volt még Edmund Veesenmayer teljhatalmú megbízott és német követ, aki a magyar kormánynál szorgalmazta a zsidóellenes intézkedéseket.

Menetrend – 1944

A május 14-től július 9-ig naponta j elentkező Menetrend – 1944 című blog a vidéki magyar zsidóság deportálásának történetét követi nyomon napról-napra, azon az 57 napon keresztül, amelynek során a korábban már városi vagy városszéli gettókba, csillagos házakba, téglagyárakban, állattenyésztő telepeken, erdőszéleken alkalmilag felállított gyűjtőtáborokba összeterelt 437 000 embert vagonokra rakták, és összesen 147 szerelvénnyel a Német Birodalom területén lévő haláltáborokba szállították.

A német nyomásra hatalomra került kollaboráns Sztójay-kormány vezetői és pártjai már az 1940-es évek elejétől fogva karakteresen antiszemita politikát képviseltek. Ennek megfelelően nem volt meglepő, hogy a zsidókat illetően a németek követeléseit a Sztójay-kormány illetékes szervei igen gyorsan hajtották végre. A németek más országokban megszokott taktikájukat alkalmazták ebben az esetben is: először meg kívánták jelölni a zsidóságot, majd megfosztani alapvető jogaiktól és vagyonuktól. Ezt követte a fizikai elkülönítés, vagyis a gettók fölállítása, végül pedig a deportálás és a megsemmisítés. Veesenmayer és a németek célja az volt, hogy a magyar kormány hozza meg a megfelelő intézkedéseket és azokat a magyar közigazgatás hajtsa végre.

Március 29-től aztán megindult az első fázist, a megjelölést és a jogfosztást előíró rendeletek sorozata. A Sztójay-kormány rendeletei szinte minden emberi és polgári joguktól megfosztották a zsidókat: kötelezővé tették a megkülönböztető jelzés, a sárga csillag viseletét, megtiltották számukra a közlekedési eszközök és a fürdők használatát, a nyilvános szórakozóhelyek látogatását, értelmiségi, ügyvédi, tőzsdei munkakörben való alkalmazásukat. Kizárták a zsidókat a sajtó, a színművészeti és a filmművészeti kamarából. A rendeletek egyre súlyosabbak lettek: április közepén már a zsidó vagyon állami tulajdonba vételéről jelentek meg előírások. Először csak be kellett jelenteni a zsidó bankszámlákat, néhány hét múlva pedig egyszerűen egyetlen számlává vonták össze, és állami tulajdonba vették őket. Ezt követően rendelkeztek a zsidó üzletek bezárásáról is. Június közepén már csak délután 2 és 5 óra között léphettek a zsidók az utcára.

A németek mindezek mellett bevetették a megtévesztés szokásos eszközeit is. Megkövetelték az Országos Zsidó Tanács fölállítását abból a célból, hogy közvetítse az ország zsidósága felé a követeléseiket. Március 31-én Eichmann fogadta a Zsidó Tanács vezetőit, és megnyugtatta őket: a magyarországi zsidóságot munkaszolgálatra kívánja igénybe venni. Még azt is megígérte, hogy a háború után a zsidók szabadok lesznek. Most azonban arra intette őket, hogy engedelmeskedjenek, és nem esik bántódásuk. A németek célja az ilyen hamis nyugalomba ringató tárgyalásokkal az volt, hogy a zsidóság deportálása minden zavar nélkül történjen meg. Mindezen fejlemények tükrében április elején Veesenmayer elégedetten jelenthette Berlinbe, hogy a magyar kormány komolyan veszi a zsidókérdést, mint írta: „az itteni viszonyokhoz képest ez a fejlemény szokatlanul gyorsnak mondható”.

A szabadság elvesztése: a gettósítás

A folyamat olyannyira gyors volt, hogy április elején a Belügyminisztériumban már a gettók fölállítását előkészítő értekezlet ült össze. A Belügyminisztérium zsidóügyekért felelős, frissen kinevezett két államtitkára, Baky László és Endre László Eichmann embereivel közösen készítette elő a „Zsidók lakhelyének kijelölése” címet és Baky aláírását viselő belső utasítást, amiben pontosan körülírta a gettók céljait és jellegét. Az utasítás szerint az ország északkeleti részéről elindulva kellett létrehozni a gettókat, majd a tíz csendőrkerületnek megfelelően kellett az ország belseje felé haladni. Először tehát a kassai, majd a kolozsvári és marosvásárhelyi, ezt követően pedig a sopron-komáromi, a pécsi, a debreceni, a szegedi és a miskolci csendőrkerület került sorra, hogy aztán a tervek szerint Budapest zárja a sort.

Az utasítás szerint a gettósítást a magyar csendőrségnek és rendőrségnek kellett végrehajtani, a németek legfeljebb tanácsadóként voltak jelen. A folyamat célja az volt, hogy a magyar zsidóságot immáron fizikailag is elkülönítse a lakosság többi részétől. Az utasítás szerint a gettóba zárandó zsidóság fejenként összesen 14 napi élelmet és 50 kilogrammos csomagot vihetett magával a gettóba. A gettók létrehozása mindenhol ugyanolyan forgatókönyv szerint zajlott: a kora hajnali órákban összegyűjtötték a falvak zsidó lakosságát, és jellemzően a járási központ zsinagógájába terelték őket, hogy aztán néhány napon belül egy közeli nagyobb város téglagyárába vagy egyéb üresen álló gyártelepére szállítsák őket, ahová az adott város zsidóságát is bezsúfolták.

A gettóba szállítás előtt végleg elkobozták a zsidók vagyonát is. Ezt helyben a magyar közigazgatás képviseletében eljáró háromtagú bizottság végezte: pontos leltárt vettek föl a zsidók vagyonáról és a lakásokban hátrahagyott értéktárgyakról. A zsidók tulajdona minden további nélkül a magyar állam tulajdonába ment át, rendeletek sokasága szabályozta az értéktárgyak sorsát. Volt, ahol egyelőre a kiürített lakások egy helyiségében zárták el az értékeket, máshol külön erre a célra hatalmas raktárokat hoztak létre. Azzal mindenesetre nem számoltak, hogy a zsidók valaha visszakapják a tulajdonukat.

A gettók fölállítása gyorsan haladt: április 16-án kezdődött meg a folyamat, és Veesenamyer jelentése szerint április 23-ig 150 ezer zsidót zártak gettóba. Május közepére Észak-Erdélyben is befejeződött a gettók létrehozása. Ezt követően az ország többi részében a gettósítás már párhuzamosan haladt a közben az ország keleti részén már megindult deportálásokkal. A legtöbb gettó csupán néhány hétig, olykor néhány napig állt fönn, hiszen csak átmeneti állomást jelentettek a deportálások felé. A leghosszabb ideig, majdnem egy hónapig a kárpátaljai gettók üzemeltek, hiszen fölállításuk és a deportálás megindítása között egy bő hónap telt el. Budapesten végül – miután a kormányzó leállíttatta a deportálásokat – nem hoztak létre gettót, ez csak októberben, a nyilaspuccsot követően jött létre. 1944 nyarán a zsidókat „csillagos házakban” zsúfolták össze.

Összesen 47 gettó létesült az országban, rendkívül mostoha feltételekkel: az üres téglagyárak vagy zsúfolt lakások a legalapvetőbb létfeltételeknek sem feleltek meg. A gettóba zárt zsidók sokszor a szabad ég alatt aludtak, a legalapvetőbb higiéniai és élelmezési szükségletekről való gondoskodás nélkül. A nyíregyházi gettóban például május elején a napi élelemfejadag 10 dkg kenyér, 10 dkg burgonya és 1 dkg liszt volt. A gettók létrehozása során nem volt ritka a nyílt erőszak sem. Jól jellemezte a kor viszonyait, hogy – noha Baky utasítása érvényben volt – a gettók létrehozását elrendelő miniszterelnöki rendelet csak április 28-án, a gettósítás megkezdése után 12 nappal jelent meg.

A döntés

Nem ismert, hogy a teljes magyar zsidóság deportálásáról szóló döntés pontosan mikor és milyen körülmények között született meg. A történészek között nagyjából egyetértés van arról, hogy nagyjából április 20. körül születhetett meg a végleges megegyezés a német és a magyar kormány között valamennyi magyar zsidó elszállításáról. Ezt megelőzően még arról folytak a tárgyalások, hogy a magyar kormány 50-100 ezer főt bocsát a magyar zsidóságból a német kormány rendelkezésére, hogy a háború szempontjából létfontosságú repülőgépprogramban és más üzemekben dolgozzanak.

Április 20. körül azonban – nem függetlenül a gettókban kialakult szörnyű állapotoktól – már a teljes magyarországi zsidóság elszállításáról folytak a megbeszélések. Vélhetően Baky és Eichmann között zajlottak azok a tárgyalások, amelyek végül fölgyorsították a folyamatot. Ezt követően már jól dokumentáltak az előkészületek: gondoskodni kellett megfelelő számú vagonról, egyeztetni kellett a menetrendről, és a németeknek ki kellett jelölni a célállomást is. A menetrendekről május 4-én Bécsben egyeztettek az SS, a Gestapo, a magyar, a német és a szlovák vasút illetékesei, illetve a magyar rendőrség és csendőrség képviselői. Ez utóbbiak feladata volt az, hogy a vagonokba beszállítsák a zsidókat és a fegyveres kíséretet biztosítsák a német határig. A konferencián arról is megegyezés született, hogy május közepétől naponta négy vonat indul, egyenként 3000 fővel.

zsidomentes2

Az auschwitzi koncentrációs táborban ezt követően kezdtek lázas előkészületekbe. Március végén még az volt a parancs, hogy minden építkezést állítsanak le, vagyis ekkor még nem kalkuláltak azzal, hogy Auschwitznak nagyobb létszámú zsidót kell „fogadnia”, vagyis a gázkamrákban meggyilkolnia. Május 8-án azonban újra kinevezték parancsnoknak Rudolf Hösst, aki gyors tempóban kezdte meg a krematóriumok és a vasúti hálózat bővítését a tábor területén. Höss kezdettől fogva tiltakozott: úgy vélte, Auschwitz nem lesz képes „fogadni” több százezer embert.

A német megszállás március 19-én következett be. Nem telt bele két hónap, és a határozott német ösztönzésre dolgozó, a megszállókat kiszolgáló magyar kormányzat megfosztotta minden emberi jogától és vagyonától a zsidókat, és gettóba zárta őket. Május 14-én pedig, éppen ma 70 évvel ezelőtt elindultak a vonatok is Auschwitzba.

A cikk Götzy Aly, Christian Gerlach, Randolph L. Braham, Ungváry Krisztián, Ránki György és Gyurgyák János munkái alapján készült.

, ORIGO.HU

http://www.origo.hu/tudomany/tortenelem/20140514-a-megszallastol-a-deportalasokig-zsidok-magyarorszag-1944.html