Augusztus 2-án, a Holokauszt Emlékközpontban, az Amerikai követséggel és a múzeummal közösen szervez a Haver Alapítvány beszélgetést egy magyar származású holokauszt túlélővel, Aranka Siegal írónővel. A program keretében tanárok, holokausztoktatással foglalkozó szakemberek és a Haver önkéntesei találkozhatnak, cserélhetnek tapasztalatot, és persze kérdezhetnek az írónőtől saját tapasztalatairól, műveiről. Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk.
“Aranka Siegal Beregszászon született, családjával együtt deportálták, 1945 után pedig néhány évre Svédországban, majd végül Amerikában telepedett le. Első regénye, az Upon the Head of the Goat(jelenlegi magyar munkacímén: a Bűnbakok – Gyerekkor Magyarországon 1939-1944) 1982-ben jelent meg. A Kárpátalján töltött gyermekkoráról és a holokausztról szóló memoár és folytatása (A Grace in the Wilderness; Kegyelem a vadonban – a felszabadulás után, 1945-48), valamint a nagymamájához, Bábihoz kapcsolódó történeteket elmesélő novellagyűjteménye (Memories of Babi; Bábi emlékei) számos díjat kapott, az első regényt pedig épp most fordította le Kállay műfordító-szemináriumának négy hallgatója. A beszélgetésben részt vett a munkájukat konzultánsként segítő fordító – maga is Holokauszt-túlélő – Baik Éva. Siegal kiemelte, mennyire örül, hogy magyar fordítói ennyire fiatalok, hiszen művei nemcsak abban az értelemben gyerekregények, hogy saját gyerekkoráról szólnak, és gyerek-nézőpontból mutatják be a holokausztot, hanem azért is, mert eleve a fiatal nemzedéknek szánta őket. ” (Litera.hu)
További olvasni való Aranka Siegalról:
http://www.hetek.hu/arcok/201007/bunbakok
http://us.macmillan.com/author/arankasiegal
http://jewishbooks.blogspot.

















0 Responses to “Beszélgetés Aranka Siegal írónővel a Haver szervezésében”