Váti Gyuri írása
Anna Maria Haberman: Tamás könyve (Kieselbach-galéria, 2010)
Tamás egy olyan kisfiú, akinek életére, arra, hogy egyáltalán a földön volt, egy véletlen folytán derült csak fény. Nővére, aki sosem hallott róla, halott apja hagyatékából kerültek elő olyan levelek, amelyeket még elolvasni sem tudott, hiszen nem értett magyarul, édesapja – egy magyar zsidó – anyanyelvén. A szövegek, amelyeket megtalált egy apa és fia közti levelezés dokumentumai, Tamás mesél bennük életéről, terveiről Olaszországba költözött, anyjától elvált, orvos édesapjának Bajáról, nagyszüleitől. Tamást később deportálják és meggyilkolják Auschwitzban, édesapja pedig soha nem beszél róla második házasságából született lányának, Anna Mariának, de őrzi leveleit egy lánya számára hozzáférhetetlen nyelven. Amikor Anna Maria megtalálja és lefordíttatja a leveleket, szólításnak érzi őket, olyan szólításnak, amire csak úgy válaszolhat bármit is, ha újrateremti, legalább egy könyvben a kisfiú alakját. Az ő megszólalásai, arra irányuló kísérletei, hogy idősödő asszonyként testvérévé tegye az ismeretlen, évtizedek óta halott kisgyermeket, e kísérlet reménytelensége és elkerülhetetlensége teszi könyvvé, megrázó könyvvé a fényképdokumentumokból és levéldokumentumokból álló kötetet, a Kieselbach-galéria könyvsorozatának második darabját, ami egy-egy súlyos krízist jelölő magyar történelmi dátumhoz kapcsolódva ad ki dokumentatív, albumszerű, személyes történeteket elbeszélő könyveket. A Tamás könyve különösen jól használható oktatási célokra.
kapcsolódó anyag itt: KULTÚRA.HU












0 Responses to “Anna Maria Haberman: Tamás könyve – Haver Könyv sorozatban”
Leave a Reply