Harold Pinter (London, 1930. október 10. – London, 2008. december 24.) angol drámaíró, forgatókönyvíró, színész, rendező, polgárjogi aktivista. Írói álneve Harold Pinta. Művészneve (színészi álneve) David Baron. A második világháborút követő drámaíró nemzedék egyik nemzetközileg is legismertebb képviselője. Jelentősebb művei: A gondnok, Az étellift, Árulás és a Holdfény című drámák.
Harold Pinter London munkásnegyedében, Hackney-ban született. Szülei Angliában született zsidók voltak. Lengyelországból származnak.

Pinter jelentősebb művei gyakran egyetlen erőteljes vizuális képből indulnak ki, mint egy egyágyas szoba, amelynek bérlőit ismeretlen erők vagy emberek fenyegetik, és amely fenyegetés pontos okait sem a szereplők, sem a nézők nem tudják kideríteni. A szereplők tetteit a túlélésért vívott harcuk határozza meg. A nyelvet nem csak mint a gondolatok kifejezésének eszközét használják, de fegyverként is. A szavak mögött félelem rejtőzik, a csendjük a félelem, a harag és az uralom csöndje, félelem a meghittségtől.
2002 novemberében beszédet tartott az angol parlament alsóházában, melyben állást foglalt az Irak elleni úgynevezett „megelőző háborúról”. Bush a következőket mondta: „Nem fogjuk megengedni, hogy a világ legrosszabb vezetőinek kezében a világ legszörnyűbb fegyverei legyenek”. „Helyes” – mondta Pinter. „De nézz a tükörbe haver. Te vagy az.”
Háborúellenességének adott hangot a 2003-ban megjelent Háború: Nyolc vers és egy beszéd című verseskötetében is. 2005 februárjában – a Nobel-díj elnyerésének évében – Pinter bejelentette, hogy felhagy a drámaírással. „Írtam 29 darabot – nyilatkozta. – Ez nem elég?”
Még több infó itt












0 Responses to “78 évesen meghalt Harold Pinter”
Leave a Reply